A BASF márka először 2008-ban kapott Superbrands elismerést. Ezt akkor a vállalat Agrodivíziója érdemelte ki, majd a követő évben már a cég egésze nyert Business Superbrands védjegyet.

Az idén hatéves a Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.



A 16 tagú szakmai zsűri elé kerülő lista a Dun&Bradstreet adatbázisa ill. a Bisnode csoport által létrehozott Bisnode Rating kockázatosságimutatószám alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.

Csaknem két évtizeddel ezelőtt marketinggel és kommunikációval foglalkozó neves szakemberek indították útjára a Superbrands programot Nagy-Britanniában. A céljuk kettős volt: egyrészt a kiemelkedő erejű márkák reflektorfénybe állítása, másrészt pedig követendő példák fel- és bemutatása a fejlődni, növekedni kívánó piaci szereplők számára. A program azóta a világ minden részén ismertté vált, ma már 5 földrész közel 90 országában jelent különleges minősítést.


A BASF-ről
A BASF a világ vezető vegyipari vállalata: The Chemical Company. Termékválasztéka a vegyszerektől, műanyagoktól, a speciális adalékokon, mezőgazdasági termékeken és finomkemikáliákon át a nyersolajig és földgázig terjed. Üzleti sikereink része társadalmi felelősségvállalásunk és a környezet védelme. Kutatásaink és fejlesztéseink eredményei minden iparág számára lehetővé teszik a társadalom mostani és jövőbeli igényeinek kielégítését. Termékeink és rendszermegoldásaink hozzájárulnak az erőforrások megőrzéséhez, az egészséges és tápláló élelmiszerek biztosításához és az emberek életminőségének javításához. Vállalatunk fő célkitűzését a következőkben foglaltuk össze: kémiát alkotunk a fenntartható fejlődés és a jövő érdekében. 2012-ben a BASF forgalma meghaladta az 72,1 milliárd eurót, és mintegy 110.000 alkalmazottat foglalkoztatott. A BASF részvényeivel a frankfurti (BAS), londoni (BFA) és zürichi (AN) tőzsdén kereskednek. További információk a társaság hivatalos weboldalán a www.basf.com ill. www.basf.hu címen találhatók.