Nem csupán a nyári idény- és diákmunkák egyik legnagyobb foglalkoztatója a térségben a Hód-Mezőgazda Zrt. Napi közel kétszáz diák végez címerezést és dolgozik a Zrt. különböző telephelyein mintegy két hónapon keresztül, tanulmányozzák megannyi traktor, kombájn, permetező és megannyi mezőgazdasági gép működését, de az idén először augusztus 5-től egyhetes Szarvasmarha show nyíró, és felkészítő tanfolyamot  is tartanak a Zrt Kiállítási Centrumának területén.

Az állattenyésztési kiállításokon évről-évre növekszik az Ifjú Holstein Felvezetők versenyének népszerűsége is, ahol már egyre több ismerettel rendelkező fiatalok jelennek meg. A jelentkezők legfiatalabb tagja 11 éves, a többség 16 év körüli fiatal, többnyire olyan családokból valók, akiknek szülei otthon is állatokkal foglalkoznak, kis- és közepes gazdálkodók gyermekei. Az állattenyésztésbe beleszületett fiatalok családjukkal együtt rendszeresen járnak az állattenyésztési kiállításra és profi szakemberektől szeretnék elsajátítani a mesterfogásokat. Amire a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centrumában tartandó tanfolyamon lehetőség is nyílik, ugyanis a legjobb hazai show küllemi bíráktól leshetik el a fortélyokat és gyakorolhatnak a Hód-Mezőgazda Zrt. tehenein.

A tanfolyamra a jelentkezők augusztus 4-én, vasárnap érkeznek, az elméleti és gyakorlati foglalkozások pedig már hétfőn reggel el is kezdődnek, ugyanis kívülállók számára talán fel sem tűnik, hogy milyen sok munka előzi meg a kiállítások zökkenőmentességét. Az, hogy a kiállításokon a show porondra felvezetett tehenek a legjobb formájukat mutathassák, több hónapon át tartó folyamatos munka eredménye, amihez sok türelem és szakértelem kell. A küllemi jegyek tökéletes bemutatását, a felvezetők, felkészítők tudnivalóit, megjelenési követelményeit és még számos írott és íratlan szabályt tanulhatnak meg most az egyhetes tábor résztvevői.

Az oktatás azonban ezeken az ismeretanyagokon bőven túlmutat, hiszen a napi foglalkozásokat követően a tanfolyam résztvevői a város és környékének nevezetességeivel, kiránduló helyeivel, turista látványosságaival is megismerkednek.

A fiatalok oktatásában és a költségek viselésében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Holstein–fríz Tenyésztők Egyesülete, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. és természetesen a Hód-Mezőgazda Zrt. szakemberei működnek közre.