Oroszország létrehozza a megfelelő pénzügyi mechanizmusokat és infrastruktúrát annak érdekében, hogy a világ élelmiszerpiacán az egyik legnagyobb szereplővé váljon - jelentette ki Dmitrij Medvegyev elnök kedden Belgorodban, ahol az államtanács elnöksége kihelyezett ülésen tekintette át az állattenyésztés fejlesztésének kérdéseit.

Medvegyev az egyik legfontosabb feladatnak nevezte az importfüggőség megszüntetését, az állattenyésztés fellendítését. Medvegyev hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni az egyensúlyt a belső piac és az exportlehetőségek között. Oroszország jelenleg nagyon kis mennyiségű húst exportál, tavaly mintegy tízezer tonnát szállított Kínába és Vietnamba.

Az agrártárca számításai szerint Oroszország 2020-ra 400 ezer tonnára növelheti a sertéshús exportját és 200 ezerre a baromfiét. A kivitel alapvetően a Független Államok Közösségébe, Délkelet-Ázsiába, a Közel-Keletre és az Európai Unióba irányulna.

Egy nemrég közölt felmérés adatai szerint Oroszországban az ajánlottnál jóval alacsonyabb az egy főre jutó átlagfogyasztás az alapvető élelmiszerekből. Húsból és hústermékekből átlagosan 68, tejből és tejtermékekből 61, tojásból 88, halból és haltermékekből 56 százalékkal kevesebbet fogyasztanak az ajánlottnál az oroszok. A kereskedelmi minisztérium ezt azzal magyarázza, hogy nem elég fejlett az infrastruktúra, hiányoznak a szükséges hűtőkapacitások és raktárak.