A John Deere SESAM (Energy Supply for Agricultural Machinery) névre keresztelt zéró károsanyag-kibocsátású traktorjáról már 2016 év végén is írtunk, hiszen a jelenleg is tartó Párizsi SIMA show egyik legnagyobb látványosságaként került látókörünkbe. Ami biztos, hogy mindenki felkapta a fejét a merész koncepció láttán, és próbált még több és több információt beszerezni a nemcsak színében zöld mezőgazdasági vontatóról.

A felvétel még csak most, a SIMA show kapcsán lett igazán felkapott – videó: John Deere

A környezetbarát gép elterjedésére azonban a szakemberek jóslatai alapján még várnunk kell néhány évet, hiszen az Egyesült Királyság farmerszövetsége, vagyis a National Farmers’ Union (NFU) tanulmányai alapján a dízel-elektromos, és a teljesen elektromos gépek hozzávetőlegesen 2020 környékén lesznek széles körben elérhetőek – írja a Farmers Weekly.

A SESAM egyébként a 6R széria alapjaira épül, 130-150 kW/órás akkumulátor pakkja pedig 174 lóerő leadására képes a villanymotorok meglehetősen kiegyensúlyozott nyomatékával, futási teljesítménye pedig folyamatos munka mellett 4 óra, az újabb töltés pedig 3 órát vesz igénybe.

Dr. Jonathan Scurlock az NFU megújuló energiaforrás szakértője egy különös ám egyben izgalmas jövőképet vázolt: „Képzeljünk el egy gazdaságot ahol az elektromos gépek, melyek közül néhány már teljesen önvezető, egy napelemmel működő töltőpontra csatlakoznak és mialatt a teljes töltöttségi szintet elérik a szakemberek elvégzik a karbantartási munkákat, vagy esetleg már más feladatokra készítik fel a berendezést.

Amennyiben traktort vásárolna, tekintse meg Géppiac-ajánlatainkat, hiszen most csak John Deere traktorból 1171 darab közül válogathat.