Sajnos a tavasz és a nyár nem csak számunkra várt időszak, de a kártevők számára is az. Így hát ilyenkor, amellett, hogy várjuk, hogy fejlődjenek a növényeink, meg is kell tudni védeni őket. De vajon milyen károkat képes okozni a liszteske, a hangya és a levéltetű, és hogyan tudunk védekezni ellenük? Ennek jártunk utána. Mert ha tudjuk, milyen jelekre kell odafigyelni, még van esélyünk rá, hogy megvédjük a növényeinket. Úgyhogy legyen a fél szemünk a cikken, a másik fél pedig a növényeinken. Mert ha rendszeresen figyeljük a növényeinket, már a fertőzöttség elején észre fogjuk venni a bajt. Így pedig sokkal könnyebb lesz megvédeni és meggyógyítani őket, mint ha már túlságosan későn kapunk észbe.

A liszteske elleni védelem

A liszteske, vagyis az üvegházi molytetű  a levelek fonákján él. Alig pár mm nagyságú, fehér színű kártevő. Kedveli a magas páratartalmat és hőmérsékletet, ezért korábban inkább az üvegházakban fordult elő és okozott kárt, azonban a szobanövényeket is szívesen megtámadja, és a kertbe is könnyen kikerülhet. Az őszi fagyokig éppen ezért nagyon sok zöldségfélét és virágot is károsíthat, így veszélyben van többek között a paradicsom, a paprika, az uborka, de a muskátli és a hibiszkusz is.

A molytetvek a levelek szívogatásával és a vírusok terjesztésével nagyon sok problémát okozhatnak a kertekben. Az általuk ürített mézharmat miatt a növények levelei ragacsosak, fényesek lesznek, azonban nagyon sok esetben már túl későn vesszük észre a jelenlétüket. A leginkább az hívja fel a figyelmet rájuk, amikor megmozgatjuk a növényt, és a fehér molytetvek tömegesen felrepülnek. Ráadásul nagyon szaporák, hiszen egy év alatt akár 10-14 nemzedékük is kifejlődhet.

liszteske molytetű

A liszteske óriási károkat képes okozni a kertünkben. Fotó: Shutterstock

Mivel a tápnövényei között gyomnövények is szerepelnek, nagyon fontos, hogy minél jobban odafigyeljünk a kertünk gyomtalanítására. Mivel nagyon gyorsan fejlődnek, így nehéz rovarölő készítményekkel megfékezni őket, hiszen ezekre legjobban az imágók és a fiatal lárvák érzékenyek. Éppen ezért fontos, hogy folyamatosan figyeljük a növényeket, és már a liszteske korai megjelenésekor lépjünk közbe.

A házikertekben legeredményesebben rovarölő szerekkel léphetünk fel ellenük. A leggyakrabban a cipermetrin, lambda-cihalotrin és acetamiprid hatóanyagokat szokták használni. De a kiskertekben az imágók nem száradó ragasztóval bekent sárga színcsapdával is gyéríthetők.


Azért nagyon fontos fellépni ellenük, mert szívásuk nyomán a levelek elhervadnak, elszáradnak, és sajnos a növény elpusztul. Kiváló segítségünk lehet az ellenük történő védekezésben még a molytetű fürkészdarázs, mely rovar a molytetű lárvájába rakja a tojásait, és a kikelő lárva a molytetűlárva testéből táplálkozik.

A hangyák elleni küzdelem

Bár a hangyák nem kifejezetten kártékonyak, és az ökoszisztéma részei, az ő jelenlétük sem jelent mindig jót a kertben. Annak ellenére, hogy aprócska takarítókként segítenek rendben tartani a kertet, azért a gyümölcseinket és a zöldségeinket is szívesen fogyasztják el.

A világon több, mint 12 000 hangya faj él, melyből 74 faj fordul elő Magyarországon. Akad közöttük olyan, amelyik növényi táplálékot fogyaszt, míg más élő vagy elpusztult rovarokkal táplálkozik. A kertünkben leginkább a fekete hangyákkal találkozhatunk, amelyek többezer fős kolóniában élnek. A száraz, meleg idő kedvező a számukra, hiszen a legjobban a kiszáradt talajban érzik jól magukat, így a rendszeres esőzést és öntözést nem kedvelik.

hangya levéltetű

Sokszor a hangya jelenléte hívja fel a figyelmet a levéltetűre. Fotó: Shutterstock

A hangyák az elpusztult állatok, elhalt növények gyűjtögetésével foglalkoznak, így tisztítják a területet, ami nagyon hasznos ránk nézve. Az üregeik ásása során ráadásul még a talajt is fellazítják. Azonban, ha tömegesen fordulnak elő, az valószínűleg azt jelzi, hogy levéltetvek vannak a kertben. A hangyák és a levéltetvek szimbiózisban élnek egymással.

A hangyák kedvelik a levéltetvek által kiválasztott mézharmatot, és hogy még több jusson nekik ebből, masszírozzák a levéltetveket. Ahhoz azonban, hogy a levéltetvek még több mézharmatot tudjanak a hangyáknak juttatni, még jobban károsítani fogják a növényeinket, hiszen ahhoz jóval több nedvességet kell a tetveknek a növényeinkből kiszívnia. A levéltetvek a növényekre veszélyes vírusokat terjesztenek, ráadásul ebben a hangyák is segítenek nekik, amikor egyik növényről a másikra vándorolnak.

Így hát, ha nem szeretnénk, hogy sok legyen a hangya a kertben, gyomláljunk és öntözzünk rendszeresen. A kakukkfű, a levendula és a zsálya is távol tartja a hangyákat, de hatásos lehet ellenük a kávézacc, a fahéj és a sütőpor, cukorral elkeverve, amit nem tudnak megemészteni.

Vannak különféle hangyairtó szerek is, akár por, akár gél formában, és rengeteg féle csalit is ki tudunk már helyezni ellenük. Azonban nagyon ügyeljünk rá, hogy az irtószer és a csapda soha ne kerüljön kisgyerek közelébe, és a házikedvenceinket is tartsuk tőle biztonságos távolságban.

Védekezés a levéltetűvel szemben

A levéltetű, ahogyan azt a hangyákkal kapcsolatban említettük, szintén nem jó barátunk. Apró termete ellenére ugyanis a levéltetű óriási károkat képes okozni. A levéltetvek azonnal megjelennek, amint meglátjuk az első hajtásokat a növényeken, és rövid időn belül képesek nagy mértékben ellepni azt. Nehéz őket észrevenni a növényen, így érdemes nagyon gyakran átnézni a növényeinket, a levelek fonákját is beleértve, és a hangyák jelenléte is gyanús lehet.

rózsa levéltetű

A levéltetvek nagyon gyakran támadják meg a rózsákat. Fotó: Shutterstock

A levéltetvek szívó kártevők, vagyis a növényi nedveket szívják ki. A levéltetvek a táplálkozásuk során mézharmatot választanak ki, melyet, mint ahogyan azt korábban írtuk, a hangyák nagyon kedvelnek. A kertben a leggyakrabban a rózsákat megtámadó rózsalevéltetűvel, a leandereken előforduló oleander pajzstetűvel, és a cseresznyét támadó fekete cseresznye-levéltetűvel találkozhatunk, de a levéltetvek között sajnos akad olyan is, amelyik a káposztát szereti, ez pedig a lisztes káposzta-levéltetű, mely az egész világon előfordul és a keresztesvirágúakat lepi el.

Nagyon fontos, hogy időben lépjünk fel ellenük, így már akkor permetezzük le a növényt, amikor az első levéltetveket észleltük rajtuk. Ha még csak kis mértékben támadták meg a növényt, első körben távolítsuk el a megtámadott részeket, hogy ne tudjanak még jobban elterjedni és átmenni másik növényre. Az sem árt, ha csapdákat használunk. A sárga szín odavonzza őket, így a ragadós sárga csapdák remek megoldást nyújtanak.

De természetes módszerekkel is fel tudunk lépni ellenük, hiszen vannak olyan növények, amelyek segítenek távol tartani a levéltetveket. A levendula, az oregánó, a napraforgó, a körömvirág, a büdöske és a fokhagyma is segítségünkre lehet ebben. Természetes módszereket is alkalmazhatunk a vegyi permetezésen kívül.

Jó megoldás lehet, ha fél liter vízben elkeverünk 2 evőkanál szódabikarbónát, 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál ecetet és 2 evőkanál mosogatószert, és máris támadásra készen állunk, de a levendula és a borsmenta illóolaj is jó védekezés lehet velük szemben. A katicabogár is sokat segíthet, hiszen szívesen lakmározik a levéltetvekből. Rajta kívül a sáskák és a parazitoid fürkészdarazsak is nagyban segítenek a levéltetvek elleni küzdelemben.

Mindenkinek kártevőmentes, szép kertet és bőséges termést kívánunk!