A megmérettetésen a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a tokaji borok vitték a prímet, a legjobb tizenhárom borból hetet a történelmi borvidék borászai készítettek. A siófoki díjátadón elhangzott: a kihívásokkal teli tavalyi év ellenére kiváló 2016-os borok kerültek a zsűri elé.

Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta: a hazai szőlészeti és borászati ágazat folyamatos fejlődése jól lemérhető az agrárvállalat immár 16. éve rendezett borversenyén, amelyre idén összesen 455 bor és 4 pezsgő érkezett az ország valamennyi borvidékéről.

A Quadris-díjas borászok  – fotó: Buza Virág

Kihívásokkal teli 2016-os évet könyvelhetnek el a szőlőtermesztő gazdaságok – értékelte az elmúlt év szőlőtermesztési helyzetét Czigány Tibor. Az enyhe telet követően tavasszal fagyok, nyáron jégverések, szeptemberben esőzések keserítették a gazdálkodók életét az ország több területén. Ezen kívül pedig az enyhe időjárás miatt a kórokozók és a kártevők szinte minden formában támadták a szőlőt, amelyek ellen tervszerű, hatékony növényvédelmi megoldásokat kellett alkalmazni.

Mindezek hatása egyes országrészeken, borvidékeken belül is eltérő volt, így fordulhatott elő, hogy közel 60 ezer hektárról leszüretelt 400 ezer tonnányi szőlőtermés ugyan jobb, mint az elmúlt évek átlaga, ám vannak olyan területek – Sopron, Nagy-Somló, Badacsony és a Balaton-felvidék –, ahol nagyon komoly terméscsökkenést szenvedtek el a termesztők – mondta a Syngenta ügyvezető igazgatója.

Ettől eltekintve a tavalyi évjárat igazán jónak bizonyult. Ezt bizonyítja, hogy az idei borversenyen a 2016-os borok összesen 61 aranyérmet érdemeltek ki, például a Kősziklás Borászat Kft. 2016-os Syrah Roséjáért nagyarany elismerést kapott – ismertette dr. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense, a borverseny elnöke.

A Quadris-díjat és nagyarany elismerést kapott borászok – fotó: Buza Virág

Összességében nagyon magas színvonalú versenyen vagyunk túl, amely kitűnő áttekintést adott az elmúlt öt év boraiból – hangsúlyozta dr. Janky Ferenc. Az idei borbírálaton kiválóan szerepeltek az illatos fajták: a Sauvignon Blanc, a muskotály-félék, valamint az Irsai Olivér. Számomra nagy öröm, hogy egy badacsonyi Kéknyelű is Quadris-díjban részesült. Ez egy olyan ritkán termesztett szőlőfajta, amely megérdemelné a nagyobb figyelmet.

A roséborok az idei évben is jól szerepeltek, rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt 10-15 évben, köszönhetően az új borászati eljárásoknak. A kékszőlőből „fehértechnológiával” elkészített üde, könnyű borokat a fiatalok is egyre jobban kedvelik. Idén is kitűnő vörösborok kerültek a bírálók elé, a villányi és a szekszárdi borászok vitték a prímet. Az idei verseny abszolút „bajnoka” idén is Tokaj lett, a legjobb 13 borból hét érkezett erről a borvidékről.

A siófoki gálán átadták a legkiválóbb boroknak járó Quadris-díjakat, amelyet idén a Bock Borászat 2011-es Bock Capella cuvée-je, a NAIK SZBKI Badacsony 2013-as Badacsonyi Kéknyelűje, valamint a Tolcsva-Bor Kft. 2009-es 5 puttonyos Tokaji Aszúja érdemelte ki. Nagyaranyat kapott a Szentpéteri Borpince, a Kősziklás Borászat, a Schieber Pincészet, a Sauska - Tokaj, a Tolcsva-Bor, a Csubák Testvérek, a Grand Tokaj, és Koch Csaba egy-egy, valamint a Sárga Borház két bora. Rajtuk kívül 124 arany-, 228 ezüst-, 82 bronzérmet, valamint 12 oklevél elismerést adott át a zsűri.

A díjazottak névsora:

Quadris-díj:

Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék
Bock Borászat Bock Capella - cuvée 2011 Villányi
NAIK SZBKI Badacsony Badacsonyi Kéknyelű 2013 Badacsonyi
Tolcsva-Bor Kft. Tokaji Aszú 5 puttony 2009 Tokaji

Nagyarany:

Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék
Szentpéteri Borpince Kft. Rajnai Rizling késői szüret 2013 Kunsági
Kősziklás Borászat Kft. Syrah Rosé 2016 Neszmélyi
Schieber Pincészet Patina Cabernet Franc 2012 Szekszárdi
Sárga Borház Tokaji Aszú 5 puttony 2013 Tokaji
Sárga Borház Hárslevelű kései szüret 2015 Tokaji
Sauska - Tokaj Kft. Birtok Furmint 2015. 2015 Tokaji
Tolcsva-Bor Kft. Tokaji 6 puttonyos aszú 2013 Tokaji
Csubák Testvérek Tokaji Késői Sárgamuskotály 2015 Tokaji
Grand Tokaj Zrt. Grand Tokaj Tokaji Aszú 2013 Tokaji
Koch Csaba Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2012 Villányi

Arany:

Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék
Varga Pincészet Kft. Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát 2015 Badacsonyi
Varga Pincészet Kft. Aranymetszés Badacsonyi Olaszrizling kései szüret 2015 Badacsonyi
Buzás Szőlőbirtok Kft. Chardonnay-Királyleányka 2016 Balatonboglári
Garamvári Szőlőbirtok Lellei Irsai Olivér 2016 Balatonboglári
Garamvári Szőlőbirtok Lelle Rosé 2016 Balatonboglári
Papp Pince Merlot 2015 Balatonboglári
Veszprémi László Portugieser Rosé 2016 Balatonboglári
Nagy és Nagy Kft. Olaszrizling 2016 Balatonfelvidéki
Balga István Pincészet Nagy-Eged Egri Chardonnay Grand Superior 2015 Egri
Balga István Pincészet Syrah 2013 Egri
Egri Korona Borház Egri Cabernet Sauvignon Kékfrankos Selection 2013 Egri
Gergely Bástya Kft. - Tower Winery True Friends Pinot noir 2015 Egri
Ostorosbor Pincészet Egri Merlot Pinot Noir Rosé 2016 Egri
Petrényi Winery DC 2014 Egri
Soltészbor Pincészet Soltész Selection Egri Bikavér 2015 Egri
Varsányi Pincészet Verpelésti Olaszrizling 2015 Egri
Agárdi Csóbor Kft. Nadapi Zengő 2016 Etyek-Budai
Agárdi Csóbor Kft. Agárdi Kékfrankos Rosé 2016 Etyek-Budai
Agárdi Csóbor Kft. Agárdi Démon Etyek-Budai
Dörömbözi József Cabernet Franc 2015 Etyek-Budai
L. Simon Borászat Etyek-Budai Rajnai Rizling 2016 Etyek-Budai
L. Simon Borászat Etyek-Budai Zöld Veltelini 2016 Etyek-Budai
L. Simon Borászat Etyek-Budai Kékfrankos Rosé 2016 Etyek-Budai
Sobol Pincészet Zenit Gyöngyöző 2016 Etyek-Budai
Vabrik Pincészet Rajnai Rizling 2015 Etyek-Budai
Koch Csaba HAjós-Bajai Cabernet Franc 2013 Hajós-bajai
Koch Csaba Hajós-Bajai Rosé Cuvée 2016 Hajós-bajai
Koch Csaba Hajós-Bajai Chardonnay 2015 Hajós-bajai
Szemerey Pince Flóra Rozé 2016 Hajós-bajai
Szemerey Pince Chardonnay 2016 Hajós-bajai
Szemerey Pince Generosa 2016 Hajós-bajai
Béla Borászat - Imrehegy Imrehegyi Ezerjó Kései Szüret 2013 Kunsági
Bognár-Vin kft. ARI Rosé Cuvée 2016 Kunsági
Frittmann Testvérek Kft. Irsai Olivér 2016 Kunsági
Gál Szőlőbirtok és Pincészet Gál Cserszegi Fűszeres 2016 Kunsági
Gál Szőlőbirtok és Pincészet Gál Olaszrizling 2016 Kunsági
Gál Szőlőbirtok és Pincészet Gál Szent Márton Rozé 2016 Kunsági
Galántai Károlyné Pozsonyi fehér 2016 Kunsági
Gedeon Birtok Kft. Irsai Olivér 2016 Kunsági
Koch Csaba Néró Rosé 2016 Kunsági
Kökény és Fia Családi Borászat Fischer Parti Rozé 2016 Kunsági
Kunvin Borászati Kft. Kékfrankos 2012 Kunsági
Lantos Borászat Kövidinka 2016 Kunsági
Royalsekt Zrt. Szovjetszkoje Igrisztoje (pezsgő) Kunsági
Royalsekt Zrt. Szent István Pezsgő (pezsgő) Kunsági
Szentpéteri Borpince Kft. Cabernet Franc 2014 Kunsági
Bárdos és Fia Pincészet Bt. Mátrai Sauvignon Blanc 2016 Mátrai
Bognár-Vin kft. ARI Irsai Olivér 2016 Mátrai
Dubicz Borászat és Szőlőbirtok Mátrai Irsai Olivér 1014 2016 Mátrai
Dubicz Borászat és Szőlőbirtok Mátrai Szürkebarát 1014 2016 Mátrai
Maróti Pince Irsai Olivér 2016 Mátrai
Maróti Pince Rozé 2016 Mátrai
Maróti Pince hárslevelű 2015 Mátrai
Molnár és Fiai Pincészet Mátrai Abasári Olaszrizling 2016 Mátrai
Molnár és Fiai Pincészet Mátrai Kékfrankos Rosé 2016 Mátrai
Nagyrédei Szőlő Kft. Mátra Chardonnay 2014 Mátrai
Nagyrédei Szőlő Kft. Imre Herceg Rosé Cuvée 2016 Mátrai
Nyilas Pincészet -Solybor Kft. Mátrai Irsai Olivér 2016 Mátrai
Pálinkás Pincészet Mátrai Olaszrizling 2016 Mátrai
Varsányi Pincészet Felső-Magyarországi Cabernet Sauvignon Rosé 2016 Mátrai
Frey Pince Móri Ezerjó 2016 Móri
Geszler Családi Pincészet Móri Zenit 2016 Móri
Geszler Családi Pincészet Móri Zöld Veltelini 2016 Móri
Geszler Családi Pincészet Móri Chardonnay 2016 Móri
Molnár Borház Kft. Móri Sauvignon Blanc 2016 Móri
Vécsei Pincészet Cabernet Franc 2013 Móri
Vécsei Pincészet Vörös Cuvée 2013 2013 Móri
Hilltop Neszmély Zrt. Ihlet Cuvée 2015 Neszmélyi
Kősziklás Borászat Kft. Pinot Noir Rosé 2016 Neszmélyi
Kősziklás Borászat Kft. Királyleányka 2016 Neszmélyi
Szőllősi Pincészet Kft. Cabernet Sauvignon 2013 Neszmélyi
Pécsinger Szőlőbirtok Pannonhalmi Merlot Rosé 2016 Pannonhalmi
Tar Attila Pannonhalmi Sauvignon Blanc 2016 Pannonhalmi
Belward Pincészet Pécsi Irsai Olivér 2016 Pécsi
PTE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Pécsi Merlot 2015 Pécsi
Mándli Tibor Cáki Cserszegi Fűszeres 2016 Soproni
Taschner Kurt Cserszegi fűszeres 2016 Soproni
Illés Pál Irsai Olivér 2016 Szekszárdi
Lics Pincészet Bikavér 2013 Szekszárdi
Mészáros Borház Ohmerops 2013 Szekszárdi
Prantner Ferenc Szekszárdi bikavér 2015 Szekszárdi
Prantner Ferenc Cabernet Sauvignon 2013 Szekszárdi
Schieber Pincészet Cabernet Franc Quinta Essentia 2012 Szekszárdi
Schieber Pincészet Fruska Syrah Rozé 2016 Szekszárdi
Schieber Pincészet Cabernet Savignon Patina 2013 Szekszárdi
Sebestyén Csaba és Csilla Grádius Cuvée 2011 Szekszárdi
Takler Borbirtok Takler Szekszárdi Syrah 2015 Szekszárdi
Twickel Szőlőbirtok Kft. Kajmád Szekszárdi Sauvignon Blanc 2016 Szekszárdi
Twickel Szőlőbirtok Kft. Kajmád Szekszárdi Rosé Cuvée 2016 Szekszárdi
Vesztergombi Bt. Shiraz Hordóválogatás 2015 Szekszárdi
Babits Pincészet Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013 Tokaji
Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. Béres Tokaji Édes Szamorodni 2014 Tokaji
Csubák Testvérek Tokaji Cuvée 2015 Tokaji
Csubák Testvérek Tokaji Aszú 5 puttony 2008 Tokaji
Degenfeld Bt. Édes szamorodni 2013 Tokaji
Kiss István Pincészete - Fitomark-94 Kft. Tokaji Furmint 2014 Tokaji
Kiss István Pincészete - Fitomark-94 Kft. Tokaji 5 puttonyos Aszú 2013 Tokaji
Kiss István Pincészete - Fitomark-94 Kft. Tokaji Sárgamuskotály 2016 Tokaji
Patricius Borház Kft. Katinka 2015 Tokaji
Péter Pincészet Tokaji Kabar 2016 Tokaji
Péter Pincészet Tokaji Kabar 2015 Tokaji
Tokaj Oremus Pincészet Tokaji Furmint 2015 Tokaji
Tokaj Oremus Pincészet Édes szamorodni 2015 Tokaji
Tokajicum Borház Kft. Tokaji Aszú 6 puttony 2012 Tokaji
Tóth Zoltán Tokaji Szamorodni 2005 Tokaji
Tomolik Pincészet Kékfrankos 2016 Tolnai
Tomolik Pincészet Sauvignon Blanc 2016 Tolnai
Bock Borászat Bock Cuvée 2013 Villányi
Bognár-Vin kft. Báthory Cabernet Franc 2015 Villányi
Csányi Pincészet Zrt. Kővilla Válogatás Villányi Franc 2012 Villányi
Csányi Pincészet Zrt. Chateau Teleki Cabernet Sauvignon 2012 Villányi
Günzer Tamás Pincészet Kft. Rosé 2016 Villányi
Günzer Zoltán Günzer Ördögárok 2012 Villányi
Günzer Zoltán Günzer Kékfrankos 2012 Villányi
Günzer Zoltán Günzer Cabernet Sauvignon 2015 Villányi
Koch Csaba Villányi Csanád Cuvée 2011 Villányi
Koch Csaba Villányi Csanád Cuvée 2012 Villányi
Koch Csaba Villányi Portugieser 2015 Villányi
Kvassay Levente Syrah 2015 Villányi
Sauska és Társa Kft. Cuvée 7 2012 Villányi
Szende Gábor Villányi Rozé 2016 Villányi
Szende Gábor Villányi Cabernet Franc 2013 Villányi
Dóka Éva Merlot 2012 Zalai
Mándli Tibor Rajnai Rizling 2016 Zalai