Nehéz feladat február elején megírni egy cikket, amely valamikor március elején, közepén jelenik meg, mert nem könnyű előre látni, hogyan változnak az ökológiai viszonyok, milyen állapotban lesznek az őszi vetésű növényeink, hol tartanak a tavasziak előkészítő munkái.

Az eddigiek alapján a búza, repce, árpa vetések igen komoly lemaradásban vannak az előző évekhez képest, melynek leküzdése most az egyik legnagyobb kihívás. A legfontosabb, hogy minden oldalról támogassuk a növényt a növekedésben: NPK, fejtrágyázás, lombtrágyázás formájában.

Yara

Az ősszel sok helyen elmaradt alaptrágyázás pótlására a Yara most egy új termékhez köthető technológiai javaslattal él. A YaraMilaTM Actyva 18-11-13 termékben található polifoszfát lehetővé teszi, hogy tavasszal juttassuk ki az ősszel elmaradt foszfort és káliumot, az első fejtrágyázáskor kijuttatandó nitrogénnel együtt. Időpontja az első fejtrágyázás eddig megszokott napjai, dózisa 300-400 kg/ha között, figyelembe véve a nitrogén kijuttatás gyakoriságát, valamint az elvárt termésszintet.

A fejtrágyázással kapcsolatban fontosnak tartom kiemelni a kén szerepét, mert a nitrogén hatékonysága nagyban függ a kéntől, amelyből átlagosan 20-30 kg/ha-ra van szükség. A Yara palettáján szereplő YaraBelaTM Sulfan az elmúlt években igen népszerű és sikeres termék lett, elsősorban a repcetermesztők körében, de egyre több búzás is ismeri, használja. Természetesen a klasszikus nitrogén fejtrágyát keresők is megtalálják, amit keresnek: a YaraBelaTM Extrant.

Az őszi kultúrák esetében nagy hangsúlyt kell fektetni a minőségi lombtrágyázás kérdésére. A kalászosok standard terméke lett az elmúlt egy-két évben a YaraVitaTM Gramitrel. A növényspecifikus termékek között a legnagyobb felületen használják. A  kiemelkedő hatóanyag-tartalom, keverhetőség, tartamhatás, esőállóság – ezek a YaraVita termékek legfontosabb ismérvei, valamint a szuszpenziós forma, ami nagyban megkönnyíti felhasználásukat.

A felvételt elősegítő nitrogén mellett 260 g/l MgO, 150 g/l Mn, 80 g/l Zn és 50 g/l Cu adja a termék erejét. Kiemelendő a hatóanyag-tartalom mellett azok aránya is, hiszen kifejezetten a kalászosok igényeihez és a hazai környezeti adottságokhoz igazítottuk őket, így biztosak lehetünk benne, hogy növényünket megfelelő, optimális, és kiegyensúlyozott tápanyag-ellátásban részesítjük. Egyszeri kezelés esetén 3 l/ha mennyiségben javasoljuk, minél korábbra időzítve. Ha osztott kijuttatásban gondolkodunk, akkor 2x2 liter a javaslatom, legalább egy-másfél hónap különbséggel alkalmazva.

Yara

Repce lombtrágyázása esetében szintén könnyű és egyértelmű a javaslatunk: a növény specifikus YaraVitaTM Brassitrel Pro 3 l /ha mennyiségben, a lehető legkorábbi időpontban kijuttatva. Összetétele ezúttal kifejezetten az olajos növények igényei szerint alakul: 116 g/l MgO mellett 125 g/l CaO, valamint 60 g/l B, 70 g/l Mn és 4 g/l Mo. Ideális esetben ősszel már történt egy kijuttatás, így a két felhasználás egy bóros kiegészítéssel adja a legnagyobb és legmegbízhatóbb termésnövekedést.

Március elején-közepén még javában tart a tavaszi vetésűek alaptrágyázásának előkészítése. Itt egy pár fontos szempontot kiemelnék. Az elmúlt évben jó-igen jó terméseredményeket értünk el, ami azt jelenti, hogy fokozottan szükség van a tápanyag-utánpótlásra. A tavaszi kijuttatás esetén hatványozott jelentősége van a termékek fizikai tulajdonságainak, pl.: szóráskép, vetéssel egy menetben történő műtrágyázás. A magas hatóanyag tartalom, a 100%-ban hasznosuló foszfor (az összes foszfor 85-90%-a vízoldható, a többi a lassúbb felvételt jelentő, de szintén hasznosuló citrát oldható rész), mikroelem kiegészítés, valamint  a növények igényeihez alkalmazkodó összetételek együttese garantálja a sikert  YaraMilaTM termékek használata esetén.

A legmagasabb hatóanyag-tartalommal rendelkező YaraMilaTM 8-24-24 mellett a kálium túlsúlyos YaraMilaTM 7-20-28, illetve a YaraMilaTM 9-12-25 ajánlott a tavaszi vetésűek  minőségi műtrágyázására. Abban az esetben, ha magas a káliumellátottság, akkor szóba jöhet a YaraMilaTM 16-27-7 is.

A Yara Hungária Kft. teljes, a technológia minden egyes elemét lefedő magas színvonalat jelentő termékei mellett ki kell emelni a tőlünk kapható szakmai segítséget, a megbízható kereskedői és logisztikai hátteret is.

Gyuris Kálmán
+36-30 383 9341