A Nissan száz százalékban elektromos meghajtású autója, a Leaf 2010-ben jelent meg. Hazánkba 2013-tól, a modellfrissítéssel egy időben érkeztek meg az első darabok. Legelsőként a Telekom jelentkezett a kasszánál, hogy kifizesse a borsos vételárat az akkor még mindenféle infrastruktúra nélküli elektromos autóért.

Azóta egyre szaporodnak a töltők, és vele együtt az elektromos autózás is látható méreteket öltött, gondoljunk csak a taxikra, vagy az egyre nagyobb darabszámban megjelenő privát vagy céges tulajdonban lévő elektromos Nissanokra, illetve az egyre bővülő piac többi szereplőjére.

NV 200 néven 2010-ben dobták piacra a Cargo utódjaként a Nissan új kisáruszállítóját, amelyből készült egy személyváltozat is. A világhírt New York városának döntése hozta meg, miszerint is Amerika egyik legnagyobb városában ezek az autók tölthetik be a taxik feladatkörét.

Nissan

New York utcáin Nissan-taxik fuvarozzák az utasokat

A kizárólagosság ugyan megbukott, de a hírnév már szárnyára kapta az NV200-ast, és innen egyenes út vezetett a siker felé. Jött London és Barcelona, és egyre többen jöttek rá, hogy ez a kedvező árú, kis alapterületű, de mégis egész tágas négykerekű nem is lehet olyan rossz választás.

2015-ben a Genfi Autószalonon bemutatták az e-NV200-ast, amely a Lief elektromos hajtásláncát kapta meg, bár a jelentősen eltérő helyigény miatt a New York-i, illetve londoni taxikból már ismert, nyújtott orrésszel futó modelleket tették alkalmassá a meghajtó egység befogadására. Ugyanebben az évben az első darab hazánkban is gazdára talált. Most jöjjön a beígért rezsicsökkentés!

Az elektromos járművek számára a parkolás mostanra ingyenessé vált, sőt a közterületen lévő töltőket is – jelentős részben – ingyenesen használhatjuk. Az autó megvásárlásában csak részben segít a kormányzat, mivel a 27 százalékos áfa megmaradt, de tovább csökkenti a kiadásainkat a vagyonszerzési illeték, és a teljesítményadó elengedése is.

elektromos jármű

Az elektromos járművek ingyen parkolhatnak

Amennyiben kihasználjuk az utak mellett egyre szaporodó gyors, gyorsított vagy normál töltőket, gyakorlatilag zéró üzemanyagköltséggel és zéró emisszióval közlekedhetünk (persze ezen majd a szőrszálhasogatók vitázni fognak, de nem baj).

Az ellenben biztos, hogy akkor sem fogunk belereccsenni az akkumulátorokba beleterelgetett kilowattok árába, ha otthon a konnektorból töltjük majd fel a Nissant, mert a gyár által megadott 170 kilométeres hatótávhoz szükséges energia ára bőven kétezer forint alatt marad, de a saját napelemeinkkel is termelhetünk üzemanyagot (és akkor már a kekecebb zöldek se pampoghatnak). Igaz, hogy a 170 kilométer se lesz mindig 170, de a 140-et gond nélkül kiautózhatjuk belőle, és még mindig jók vagyunk.

A rezsicsökkentés további tétele a karbantartási költség, ami egy hagyományos autóhoz mérten annak a 40 százaléka. Tehát érdemes számolni és gondolkodni!

Nissan

Londonban is népszerűek a Nissan-taxik

A hosszú felvezetés után nézzük, mit is ad nekünk a Nissan e-NV200! Kapunk egy intelligens kulcsot (amit nem kell bedugdosni), két fűthető ülést, egy fűthető kormányt, amit kedvünkre tekergethetünk, 24 kWh akkumulátorkapacitást, 109 lóerőt (ami itt elég osztályidegen mértékegység, tehát legyen inkább 80 kilowatt).

Továbbá kapunk egy 2 méter hosszú, 4,2 köbméteres rakodóteret, amibe mi biztosítjuk a bepakolható 2 darab euroraklapot vagy 770 kilónyi terhet. Akinek pedig kevés a 2 méteres hossz, az kérhet lehajtható válaszfalat is, így további 80 centihez jutva. És mindezzel 11,2 méteren belül meg is fordulhatunk…

Hamarosan pedig jön a folytatás és a gyakorlati tapasztalatok!