Idén novemberben lesz 20 éve, hogy 1996-ban bemutatkozott az első Renault Scénic. Erre a nevezetes évre időzítették a negyedik generáció bemutatóját, amit a 86. Genfi Autószalon 4-es csarnokában tartanak majd meg március 1-jén, pontban déli 12 órakor.

Az elődök példátlan sikert aratva eddig közel ötmillió példányban keltek el. A Scénic a kompakt egyterűek kategóriájának meghatározó modellje. Van den Acken, a Renault holland designere, a márka új modelljeinek megálmodója, ismét egy zseniális formával rukkolt elő. A semmivel össze nem téveszthető külső meghatározó eleme a három részre tagolt panoráma-szélvédő, amit a tavaly megújult Espace-ból ültettek át a Scénicbe.

renault

Renault Scénic – fotó: media.renault.com

Igazán egyedi arculatot eredményezett a C formájú nappali fény is, ami a felszereltség függvényében a „Pur Vision Technologie” tisztán LED-es főfényszóróival egészülhet ki. Az elődmodellhez képes emeltek a hasmagasságon, és lerövidítették a hátsó túlnyúlást. Ezenfelül a kerekeket kijjebb tolták az autó végpontjai felé, és szélesítették a nyomtávot is, így még tágasabb belső teret kínálva az utasoknak.

renault

Tágas belső tér áll az utasok rendelkezésére – fotó: media.renault.com

Szintén március 1-jén ünneplik az új Mégane kombi, azaz a Grandtour GT világpremierjét. A sportos jegyeket felvonultató kompakt kombi, a 4CONTROL révén a világ első négykerék-kormányzású autója a kategóriában. A tágas belső térben öt felnőtt kényelmesen utazhat, és a csomagokkal sem kell szűkmarkúan bánni. A moduláris kialakítás révén akár a kategória leghosszabb rakodóterévé alakítható a Grandtour hátsó fertálya.

renault

Grandtour GT – fotó: media.renault.com

A forma kialakításánál fő szempont volt az emocionális hatás, azaz a praktikumot egy szerethetően dinamikus formába csomagolták, ami láthatóan egész jól sikerült is. Az ablakok vonalán és a tetőcsomagtartó ívein a króm dominál, illetve a GT esetén ezek az elemek sötét metálra változtak. A széles nyomtáv, az itt is megjelenő C alakzatban világító ledes nappali fény és a modellre jellemző orrkiképzés igazi egyéniséget ad az új Mégane kombinak.

renault

A Grandtour GT-t sportos elegancia jellemzi – fotó: media.renault.com

A GT változat átdolgozásában a Renault Sport csapata is részt vett, aminek igen jótékony hatása lett az autó sportos eleganciáját tekintve. Ennél a változatnál hozzányúltak a hűtőmaszkhoz, kialakítottak a karosszérián néhány légbeömlőt, illetve hátul kapott egy diffúzort, és még sok apró módosítás tette vadabbá az autó kinézetét.