Az Agroinform.hu is beszámolt róla, hogy már idén márciusban a genfi autószalonon bemutatták az X-osztály tanulmányverzióját, amit egyöntetű ujjongással fogadott a szakma. Persze az újításnak már ötlet szinten is voltak ellenzői, de köszönhetően a pickup-okra nem jellemző formai világnak és rengeteg újító elképzelésnek, gyorsan megnyugvásra lelt mindenki lelki világa.

A jellegzetes, összetéveszthetetlen hűtőrács – Fotó: Mercedes

A legtöbb esetben a gyárak által euró milliókból összerakott tanulmányautókra csak nyomokban hasonlítanak a szériagyártásba került testvérek.

Ez a Mercedes-Benz X-osztály esetében is így van.

Egyrészt kellett a felhajtás, amit a nem szokványos külső elég jól megoldott, és viszonylag gyorsan híre ment a Mercedes pickup-os tervének. Másrészt valószínűleg már akkor is tudták, hogy terepre az a formai világ nem a legideálisabb megoldás, sőt valószínűleg az áron is sikerült jókora százalékot lefaragni a módosításokkal.

A mérnökök a Navaránál komfortosabb rugózást ígérnek – Fotó: Mercedes

Három típusban érkezik a Nissan Navara alapokra épített X széria:

  • Pure ­– a fapados változat, semmi extra, csak a nyers erő és a munkavégzés.
  • Progressive – a nagyközönségre hangolva, kötelező extrákkal, színre fújt lökösökkel.
  • Power – a csúcskategória, bőr belsővel, és minden pickup-okra nem is annyira jellemző kiegészítővel.

A motorválaszték és a terhelhetőség kifejezetten kecsegtetőnek tűnik. A 220d-ben egy 2,3 literes 163 lóerős, a 250d-ben pedig egy 190 lóerős biturbó motor található, viszont a gyár állítása szerint később érkezik majd az igazi versenyforma, a 258 lóerős és 550 Nm-es V6-os dízelmotorral szerelt 350d, de tervben van egy 165 lóerős benzinmotoros 200-as modell is. Az összes típus elérhető hátsó- illetve összkerékhajtással is, valamint a lóerők mellé közel 1 tonnás terhelhetőséget, és maximum 3,5 tonnás vontatóerőt is kapunk.

Az "azonnal be akarok ülni" belső – Fotó: Mercedes

Külső jegyeiben magán hordozza a Nissan formavilágát, és arra is számítani lehetett, hogy a tanulmányautóra tervezett különleges orr-rész és hátsóvilágítás nem éli majd meg a sorozatgyártást. A front rács egyértelműen Mercedes, csak úgy mint a belső, ami esztétikus, letisztult, és a márkára jellemző formavilágot jeleníti meg, és lerí róla a minőségi anyagok használata.

A tényleges forgalmazás idén novemberben kezdődik majd, és az alapverzióért kicsivel több mint 11, még a fullos kiadásért már közel 18 millió forintot kell majd fizetnünk.