Emlékezetemben az 1958-as esztendő úgy él, hogy szakmai nyugalmat hozott. Az előtte lévő évek, főként a Rákosi-kor, majd 1956 forradalma, azután a felkelők leverése gyakran felkavarta a tógazdaságok állóvizeit. Sajnos hol itt, hol meg amott súlyos szakemberveszteségeket is okoztak a politikai megtorlások. Szakmánkban az 1950–57-es évekre ki is alakult egy jelző: „Az üldözés évei!” A foglalkozásunk persze ekkor is élt, csak valahogy nehezebben lélegzett. „Oxigénhiány” gyötörte. Ám mégis! Mégis ezek voltak azok az évek, amikor a haltenyésztés újra „életpályává” nemesedett. Bántották, kínozták, ám a benne dolgozók a nehézségek ellenére is felmutatták a jövőt! Mi több, kisugározta azt. És lett szakmai jövő… Európa azóta is irigyel bennünket!

(Az Olvasó talán elnézi nekem azt a magánjellegű megjegyzést, hogy ez év tavaszán a Halgazdasági Tröszt a Tatai Halgazdaságból áthelyezett a Szegedi Halgazdaságba. Ekkortól indulhatott el szegedi életpályám, melyre idősen is büszke vagyok.)