A gazdák nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy az alternatív tojótyúktartásra álljanak át, a váltás rövid időn belül hatalmas befektetést igényelne, hiszen a magyar termelés 90 százaléka ketreces tartásból származik – mondta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke a közmédiában.

Pákozd Gergely kifogásolta, hogy semmilyen szakmai egyeztetés nem történt az áruházláncok bejelentése előtt, miszerint

rövid időn belül beszüntetik a ketreces tartásból származó tojások árusítását.

Döntésüket azzal magyarázták, hogy a szabadtartás fenntarthatóbb, kevésbé terheli a környezetet, azonban erről még mindig folynak viták, nem csak a tojáságazatban, de az egész mezőgazdaságban – tette hozzá az alelnök.

tyúktartás

A tojászsövetség alelnöke kifogásolta, hogy nem történt szakmai egyeztetés az áruházláncok bejelentését megelőzően – fotó: Shuttertsock

Pákozd Gergely szerint kérdésesek az úgynevezett alternatív termelési módok, hiszen így a tojótyúkoknak nagyobb területre és több takarmányra van szükségük, vagyis az energiafelhasználás is jóval magasabb lesz. A szövetség érthetetlennek tartja az állatjóléti indokokat is, mivel az Európai Unióban nagyon szigorúak a szabályok, és 2012-ben le kellett cserélni a tojótyúk-technológiát, éppen az állattartási körülmények javítása érdekében – jegyezte meg az alelnök.