Ez azt jelenti, hogy a nárciszkivonat javítja az állatok egészségi állapotát és egyben csökkenti az emésztés során keletkező metán mennyiségét, bár ez a hatás a nárciszban lévő bioaktív vegyületek mennyiségétől és összetételétől, valamint a kísérletekbe bevont egyedektől is függ, és nem mindig egyformán érvényesül.

Az állatorvosokat is meglepte, hogy a bioaktív anyagok kémiai szerkezetének apró módosításai milyen jelentős módosulásokat válthatnak ki a bendőemésztésben.

marha

A felfedezés segíthet az antibiotikum-használat csökkentésében, ám a gyakorlati használatig még sok a teendő – fotó: Shutterstock

Minden esetre ez a felfedezés lehetővé teszi a kérődzők kezelésében az antibiotikumok alkalmazásának csökkentését. Ezzel együtt azonban a folyamat standardizálására, valamint konzisztens és stabil összetételű növényi kivonatokra van szükség annak érdekében, hogy az állatok egészségi állapotára a maximálisan kedvező hatást tudjuk gyakorolni. Dr. Paddy Murphy, a Bangor Egyetem munkatársa bízik abban, hogy a nárciszkivonatok összetételét rövid időn belül sikerül stabilizálni és optimális szintre beállítani.

A kutatók az eddigi eredményeket a Scientific Reports folyóiratban közölték.