Ez tönkreteheti a méhészeket
A kínai gyártók már képesek tökéletesen lemásolni a magyar akácmézet vagy a spanyol narancsmézet is. A hamisítványok annyira tökéletesek, hogy nincs laboratóriumokban kimutatható különbség köztük, csupán a termék íze árulkodik a silány minőségről.

Csak azzal, hogy tudjuk, mikor kell permeteznünk, akár 60 százalék inputanyagot is megspórolhatunk
Egy megalapozott döntéssel többet spórolhatunk, mint bármi mással – mondta Gottfried Pessl, a Pessl Instruments alapító vezérigazgatója, akivel az AGROmashEXPO-n beszélgettünk.

Hatalmasat zuhant a tavaszi árpa vetésterülete
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tájékoztató árat tett közzé a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira. A szervezet tájékoztatása szerint idén elegendő mennyiségű tavaszi kalászosvetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére.

árpa

Az utóbbi években erősödő tendencia, hogy a tavaszi árpafajták egy bizonyos fajtakörének jelentős részét már ősszel elvetik.

Baktériumtrágyázás – tényleg használ?
Talajaink nincsenek jó állapotban, ezért a talajvédelmet be kell építeni a gazdálkodásba. Mit tehetünk ezért, és hogyan hatnak a talajbaktérium-készítmények a termésre?

Ne vesszen kárba a legfontosabb trágyázás hatása!
Az alap- és startertrágyázás során fontos a növények számára nélkülözhetetlen mikroelemek pótlása is, a jó tápanyag-hasznosulás érdekében pedig a talajkémhatást is figyelembe kell venni!

5 év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma
A MEGFOSZ közlése szerint a diákok a versenyképes jövedelem, csúcstechnológiás gépek és a természet közelesége miatt választják a mezőgazdasági szakmát.

traktor

Egyre több hallgató választja a mezőgazdasági gépész, gépjavító, technikus és gépésztechnikus szakmákat – fotó: Pixabay

Kén és nitrogén: együtt okosabb
Az őszi kultúrák számára fontos a megfelelő kénellátottság, ráadásul kénhiány esetén a növény nem képes megfelelően hasznosítani a nitrogéntápanyagot sem. Mivel a talajokban egyre kevesebb a kén, ezt a megfelelő formában pótolnunk kell.

Állattartók, figyelem! Itt minden rólatok szól!
Az ivarzásmegfigyeléstől az istállómonitoringig, a precíziós takarmányozástól a fejőrobotokig, a sertéstől a szarvasmarháig – a PREGA Konferencián idén az állattenyésztés igazán nagy szerephez jut. Csak olyan megoldásokat mutatunk be, melyek itthon már bizonyítottak.

Nem áll meg a világpiaci élelmiszerárak növekedése
Már negyedik hónapja nőnek folyamatosan a világpiaci élelmiszerárak, elsősorban a növényi olajok, a cukor és szemes termények drágulnak.

tej

2011 óta 25 százalékkal alacsonyabb, azonban a tavalyi évhez képest 1,8 százalékkal magasabb az átlagos élelmiszerár-index – fotó: Pixabay

Hét tonna őszi búza hektáronként a megfelelő trágyázással
A nitrogén köztudottan a termés mennyiségét és minőségét az egyik legnagyobb mértékben meghatározó tápelem. Az azonban korántsem mindegy, hogy milyen formában áll rendelkezésre a talajban.

Nem veszik a magyar mézet!
Szinte esélytelen a magyar mézek külpiaci értékesítése. A magyar terméket kiszorítja a piacról az olcsóbb ukrán és kínai méz.

Mit csináljak, ha stresszel a növény?!
Az egyik legjobb megoldás, ha olyan technológiát választunk, ami nemcsak a stresszhelyzet kezelésében segít, hanem alaphelyzetben is hozzájárul a növény fejlődéséhez és növeli a terméshozamot.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.