Meleget!

Egy transz-szaharai gázvezeték építéséről írt ugyanis alá nyilatkozatot Algéria, Nigéria és Niger. A 4000 kilométeres vezetékkel rövid időn belül elkészülnének, és komoly befektetési lehetőséget látnak benne. Algéria, Nigéria és Niger illetékes miniszterei Európába szánják a gázt, amit a felépítésre kerülő vezetékhálózat szállíthat majd, és erről már alá is írták a szándéknyilatkozatot Algírban – írta az MTI.

Ezzel egy olyan régebbi projektet karoltak fel, melynek keretében 4000 kilométer hosszú gázvezetéket építenének a Szaharán keresztül Európába.

A három ország megállapodott abban is, hogy érthető okokból rövid időn belül elkészülnek a Transz-Szahara gázvezetékkel – mondta Mohamed Arkab algériai energiaügyi és bányászati miniszter. A tárcavezető ugyanakkor nem említett erre vonatkozóan ütemtervet. Timipre Sylva nigériai olajügyi miniszter hangsúlyozta a projekt Afrika energiabiztonságában játszott szerepét.

Egy transz-szaharai gázvezeték építéséről írt ugyanis alá nyilatkozatot Algéria, Nigéria és Niger.

Egy transz-szaharai gázvezeték építéséről írt ugyanis alá nyilatkozatot Algéria, Nigéria és Niger. Kép: Wikimedia

Gázvezeték mint befektetés

A transzszaharai csővezeték ötlete először az 1970-es években merült fel, majd 2002. január 14-én a Nigerian National Petroleum Corporation (NNPC) és a Sonatrach algériai nemzeti olaj- és gázipari vállalat aláírták az egyetértési nyilatkozatot a projekt előkészítéséről. 2005 júniusában az NNPC és a Sonatrach szerződést írt alá a Penspen Limited vállalattal a projekt megvalósíthatósági tanulmányára, ami 2006 szeptemberében készült el, és a csővezetéket műszakilag és gazdaságilag megvalósíthatónak és megbízhatónak találta. A három ország 2009-ben írt alá megállapodást a vezeték megépítéséről, amelynek költségei becslések szerint 13 milliárd dollárra rúgnak majd, s az összeg 90 százalékát Algéria és Nigéria fogja fedezni. A projekt újjáéledése stratégiai időpontban következik be, mivel az Európai Unió ukrajnai orosz invázióját követően igyekszik lekapcsolódni az orosz gázról, és alternatív forrásokat keres.


"A vezetéknek lehetővé kell tennie Európának, hogy diverzifikálja földgázellátási forrásait, de lehetővé kell tennie több afrikai állam számára is, hogy hozzáférjen ehhez a nagy értékű energiaforráshoz"

- írták az aláírók. A 4128 kilométeres vezeték a nigériai Warriban indul majd, és az algériai Hassi R'Melben ér véget, ahol csatlakozik a meglévő, Európába tartó vezetékekhez. Nigéria lépéseket tett egy másik régóta várt vezeték továbbfejlesztésére is, amely Nyugat-Afrikán és Marokkón keresztül vezetne Európába. A várakozások szerint a vezeték évente 30 milliárd köbméter gázt fog Európába szállítani. A három afrikai ország kitűnő befektetési lehetőséget lát a gázvezetékben, tekintettel arra, hogy Európa az ukrajnai háború miatt igyekszik oldani függőségét az orosz energiahordozóktól.

(Forrás: napi.hu)