Hogyan pótoljuk a foszfort, hogy az valóban hasznosuljon?
A foszfortrágyázás problémája általánosságban, hogy a kijuttatás a tenyészidő megkezdése előtt történik, azonban jelentős igény a növény részéről minimum két hónappal később jelentkezik. Nincs ez másképp az őszi kultúrák, így a repce esetében sem, ahol nagy mennyiségű foszfor iránti igény a fejlődésének 180. napjától lép fel.

Miért sárgul a paprika és a paradicsom levele?
Mindenekelőtt érdemes a tüneteket tisztázni, pontosítani!
Hol sárgulnak a levelek? Hogyan sárgul a levél? Kevés a talajban az adott tápelem?

A vetésforgó csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását és növeli a termést
Ennek tudható be, hogy az utóbbi években az agrártermelők világszerte kerülni igyekeznek a monokultúra alkalmazását, elsősorban a környezetterhelés csökkentése érdekében.

Megkezdődtek az ellenőrzések a mezőgazdaságban
Megkezdődött és szeptember végéig tart a mezőgazdasági tevékenységek országos munkavédelmi célvizsgálata. A munkavédelemre komolyan oda kell figyelni. A mezőgazdaság területén 2017-ben több mint 650 munkabaleset történt, köztük 12 halálos kimenetelű.

Afrikai sertéspestis – a Duna-deltában házi sertésekben is megjelent a kór
A hétvégén két laboratórium is kimutatta az ASP vírusát az elhullott állatokban, ezért a négy gazdaságban minden sertést leöltek, és tíz kilométeres körzetben megfigyelés alá vonták az állatállományt. Az afrikai sertéspestis miatt új országos főállatorvosi határozat lépett életbe: az új rendelkezés az ASP járványügyi felmérő (surveillance) program részeként az ország egész területén végrehajtandó intézkedéseket nevesíti és szabályozza.

A gabonafélék és a gyümölcsök ára bőven meghaladja a tavalyit
A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 1,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest. Ez a növényi termékek árának 3,1 százalékos növekedéséből és az élő állatok és állati termékek árának 2,4 százalékos csökkenéséből tevődik össze.

gyümölcs

A gyümölcsök ára 24,7 százalékkal emelkedett a tavaly áprilisihoz képest – fotó: Shutterstock

Így fordíthatják hasznukra a magyar gazdák a klímaváltozást
Milyen hatással vannak az időjárási anomáliák és szélsőségek az őszi kalászosok és a repce növénytermesztésére hazánkban? A KITE Zrt. június 1-jén Dalmandon, június 4-én pedig Nádudvaron szervezte meg az őszi kalászos és repce fajta- és hibridbemutatóját, ahol ezt a kérdést is megválaszolták.

Stressztűrő hibridek, innovatív növényvédelmi megoldások
Teljes technológiát kínál vetéstől a betakarításig a legfontosabb szántóföldi kultúrákban a Syngenta. A vállalat a hagyományos Szer-show rendezvényein valós termesztési körülmények között mutatta meg azokat az újdonságokat, amelyek a következő években kiemelten fontosak lesznek a magyar gazdák számára.

Kevesebb jut az agrárkiadásokra jövőre
Kevesebbet szán a kormány a nemzeti agrártámogatásokra és a környezetvédelemre, az agrárkárenyhítés büdzséje változatlan marad, a nemzeti parkoknak viszont több jut jövőre.

Búzából és árpából kevesebb, kukoricából több lehet az idei termés
A szokásosnál korábban indult a betakarítás az országban, az árpát már sokfelé aratják, hamarosan a búza és a repce is sorra kerül. A terméskilátások azonban egyelőre nem túl kedvezőek.

búza

Van, ahol már elindultak a kombájnok, de sokfelé akadályozza az időjárás az aratást – fotó: Sóki Tamás/MTI

Hogyan alakul a kukorica ára?

Minden szerdán pontban 19 órakor élőben jelentkezik az Agroinform Híradó a Facebookon a gazdálkodókat foglalkoztató témákkal, érdekességekkel. Az e heti adásban vendégünk volt Urbán Zsombor gazdálkodó, és interjút adott Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója is.

A tavalyinál 10 százalékkal többet adnak a búzáért
A globális búzatermelés az előrejelzések szerint 742,3 millió tonna körül fog alakulni idén, ez 2 százalékkal marad alul a tavaly megtermelt szintnek. Magyarországon a fizikai piacon átlagosan 48-49 ezer forint/tonna körüli áfa és szállítási költség nélküli termelői áron forgott az étkezési búza május utolsó hetében az AKI PÁIR adatai szerint, ez 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi árszintet.

Növényvédelmi előrejelzés: Medárd környéki zivataros időszak, a növényvédelmi helyzet fokozódik!
A népi jóslat szerint ha Medárd napján (június 8.) esik, akkor 40 napig esik. Hát, esett. Sőt, azóta is esik, szinte mindennap, zápor, zivatar, sajnos néha jégesővel kísérve. Több helyen pár nap alatt lehullott a havi csapadékmennyiség. Az Agroinform.hu 2018. 24. heti növényvédelmi előrejelzése.

Összefogás nélkül nem tudunk megfelelni a mezőgazdaság kihívásainak
2050-re 70 százalékkel több élelmiszerre lesz szükségünk, és mindezt 30 százalékkal kevesebb termőföldön kell előállítani. Együttműködés és közös program nélkül mindez elképzelhetetlen. Stratégiai megállapodás keretében, dr. Nagy István agrárminiszter fővédnökségével köteleződött el a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), a Vitafort - Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. és a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. annak a célnak teljesítésére, mely a kutatások maximális támogatásával a jövőt megalapozó fejlesztések, a hosszú távon fenntartható mezőgazdasági termelés megteremtését szolgálja.

kép

Reng Zoltán: "Ez a megállapodás a gazdálkodóknak hosszú távon jelent majd versenyképességet." – fotó: Agroinform.hu

A magyar szójatermelés kilátásai
Egy összehangolt GMO-mentes együttműködés kialakításával számottevő gazdasági, társadalmi, környezeti és egészségügyi előnyökhöz juthat az európai régió. A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvénye 2018. június 13-án került megrendezésre Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek.

Több uniós pénzt követelnek agrárinnovációra a közép- és kelet-európai országok
Tíz közép- és kelet-európai ország írt alá nyilatkozatot együttműködésükről a mezőgazdasági innovációra lehívható uniós pénzek arányának növelése érdekében. A visegrádi négyek, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia, valamint a balti országok mezőgazdaságának vezetői egyetértettek abban, hogy közös stratégiát alkotnak a BIOEAST néven elindított programban való részvételről.

Növényi maradványok lebontása mikroorganizmusok által termelt enzimekkel
A növényi maradványok mikrobiológiai lebontása a humuszképződés, a kórokozó gombák visszaszorítása, valamint az elemek körforgásának szempontjából is fontos. A hatékony szárbontás érdekében a gabona- és repcetarló szakszerű kezeléséhez hozzátartozik a növényi maradványok lebontását segítő mikrobiológiai készítmények hatásainak ismerete és használata.

NAK: Szükség van a gabonákra vonatkozó fordított áfafizetésre
A gabonákra és egyes olajnövényekre alkalmazott, 2018. december 31-én lejáró fordított áfafizetési rendszer alkalmazásának meghosszabbítását szorgalmazza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az agrárkamarához érkezett iparági visszajelzések szerint a gabonákra (búza, kukorica, árpa, rozs, zab, tritikálé) és egyes olajnövényekre (napraforgó, repce, szója) alkalmazott, 2018. december 31-én lejáró fordított áfafizetési rendszer egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

gép

A NAK szerint a rendszerrel tisztult a piac – fotó: Shutterstock

Még lehet pontosítani az egységes kérelem adatait
2018. június 11-én lejárt az egységes kérelem benyújtására, módosítására nyitva álló időszak, azonban pontosítások továbbra is megtehetők az alábbi határidő figyelembevételével. Az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására 2018. június 19-ig van lehetőség.

Meteorológiai állomás segítségével pontosan meghatározhatja a vetés, a betakarítás vagy a permetezés idejét!
Egy gazdálkodó számára elengedhetetlen, hogy folyamatosan nyomon kövesse a meteorológiai adatokat. Saját időjárás-állomással sokkal könnyebben tervezhetők a mezőgazdasági munkaműveletek.

Kezdődik az adatgyűjtés, amely fényt derít rá, mennyire kiterjedt probléma az EU-ban a kettős termékminőség
Az Európai Bizottság új, közös módszertant bocsátott ki az élelmiszeripari termékek EU-szerte történő összehasonlításához. A tesztidőszak első eredményei ez év végére várhatóak.

Aratáskor is nyugodt lehet, ha géptörés-biztosítást köt
A gazdálkodók egyre több pénzt fordítanak korszerűsítésre, gépvásárlásra – elsősorban az EU-s támogatásoknak és a kedvező pénzügyi konstrukcióknak köszönhetően. A NAK a géptörés-biztosítással minden gazda számára megfelelő védettséget kíván biztosítani.

Ez a szabály vonatkozik a kárbejelentésekre a betakarítás ideje alatt
A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet 15 napos határidőt szab meg a kárbejelentés megtételére. A 15 napos határidőt módosíthatja a betakarítás ténye/terve.

Fontos lenne a termelés kockázatait és a környezetterhelést is csökkenteni
A támogatásokért cserébe egyre nagyobb elvárás az Európai Bizottság részéről, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedők is minél inkább vegyék figyelembe és tartsák be a környezet, a környezeti elemek védelme érdekében hozott szabályzókat, intézkedéseket, rendelkezéseket.

Heti gépészeti híreinket megtalálja a gépészeti összefoglalónkban.

Indexkép: Ujvári Sándor/MTI