Szabó Ákos emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években 15 milliárd forintos beruházással új állattartó telepeket építettek, megtörtént a nyírgelsei vágóhíd rekonstrukciója, korszerűsítették egyik takarmánykeverő üzemüket és keltetőjüket. A cégcsoport évi 2 millió libát, 10 millió kacsát, 15 millió csirkét dolgoz fel, több mint 60 állattartó telepet működtet, két vágóüzeme, három további feldolgozó üzeme, két takarmánykeverője és saját keltetője van. Termékeik nagy részét európai és távol-keleti piacokon értékesítik – ismertette.

Az újabb fejlesztésekről a vezériazgató elmondta: a csoport mezőgazdasági cége, a Tranzit-Ker Zrt. közel 5 milliárd forintból állattartó telepeket fejleszt, új telepeket épít, 3 milliárd forintból pedig új takarmánykeverőt hoz létre.
A cégcsoport élelmiszeripari tagja, a Tranzit-Food Kft. nyírbátori csirkefeldolgozó üzemében teljes korszerűsítést, kapacitásbővítést és automatizálást hajt végre 6 milliárd forint beruházással, a nyírgelsei víziszárnyas-feldolgozó üzemben egymilliárdos fejlesztésbe kezdenek azt követően, hogy két évvel ezelőtt már 5,5 milliárdért korszerűsítették az üzemet.

A beruházásokkal több mint 300 új munkahelyet teremtenek. Ezzel több mint 2100 magyar állampolgárnak ad majd munkát a cégcsoport – fotó: Shutterstock

Szabó Ákos hozzátette: továbbfeldolgozott termékeket gyártó cégükben, a Marneváll Zrt.-nél 4,5 milliárd forintból kapacitásbővítésre, új termékkör bevezetését szolgáló gyártósor kiépítésére, hűtőház építésére kerül sor.
A három éves, mintegy 20 milliárd forintos beruházási csomag finanszírozása részben saját erőből, részben bankhitelből történik, de tervezik, hogy részt vesznek a növekedési kötvényprogramban és pályáznak majd állami támogatásra is - jelezte a vezérigazgató, megjegyezve: a kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházásokkal alkalmazkodnak a folyamatosan változó piaci és fogyasztói igényekhez.

Példaként említette, hogy a víziszárnyasok 90 százalékát eddig fagyasztva exportálták, de mivel érzékelhetően nő a friss áru iránti igény, bővítik ezt a termékkört.

A beruházásokkal több mint 300 új munkahelyet teremtenek. Ezzel több mint 2100 magyar állampolgárnak ad majd munkát a tavaly 66 milliárd forint árbevételt és 5,5 milliárd forint eredményt elérő, az idei évre 72 milliárd forint árbevételt tervező magyar-francia tulajdonosi hátterű Tranzit csoport – mondta el az MTI-nek Szabó Ákos vezérigazgató.