A program indulását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be. A miniszter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

élelmiszer

Egy vállalat maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet – fotó: MTI/Rosta Tibor

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak. Egy vállalat – az Európai Bizottság határozata alapján – maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet.

Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését. A miniszter megjegyezte: ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit. A program meg is hozta az eredményét: 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni.