Mielőtt azonban a lakók bíróságra vitték volna az ügyet, a település polgármestere hivatalosan kezdeményezte, hogy a helyi harangszót az állattartás zajaival együtt nyilvánítsák a kulturális örökség részének – olvashatjuk a telegraph.co.uk, angol hírportálon.

tehén

Vita alakult ki arról, hogy a vidék zajait lehet-e korlátozni, vagy azok a falusi élet természetes velejárói – fotó: Agroinform.hu

A polgármester szerint a felvetés abszurd, mivel a vidéki településeket a földművelő népesség évszázadokkal ezelőtt a saját megélhetése céljából hozta létre, és az ott élő emberek számára az állattartás és egyéb mezőgazdasági tevékenység létszükségletet jelentett. Az természetes dolog, hogy ma már egy településnek nem szükséges állati termékekből önellátásra berendezkednie, és a falvakban nem csak földművelésből élő emberek laknak, de a falusi állatok hangját végérvényesen csak a falu megszüntetésével lehet elhallgattatni.

Több vidéki francia kisvárosban is vita alakult ki arról, hogy a helyi paraszti élettel együtt járó zajok betilthatók vagy korlátozhatók-e. A helyiek azzal érvelnek, hogy az ilyen zajok a vidéki élet természetes velejárói, és sokkal inkább a „nem természetes” városi zajokat kellene korlátozni.