Oláh Endre, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtanácsosa a lapnak azt mondta: már nyögik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis (ASP) hatását, amely 350 forint körülire vitte le az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási árát – szemlézte a Világgazdaság cikkét az MTI.

Két hete ugyanis 1,27-ról 1,19 euróra csökkent a németországi élő sertés ára, a csökkenés pedig azonnal megjelent Magyarországon is, hiszen a nagy felvásárlók a saját áraikat a németországiakhoz igazítják.

A 350 forintos kilogrammonkénti élősertésár a tonnánként 60 ezer forintos kukoricaár és a szintén drága szója mellett sokaknál okoz majd veszteséget a főtanácsos szerint.

sertéspiac

Nagy a nyomás a magyar termelőkön az olcsó import miatt – fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Németországban, az Európai Unió első számú sertéshúsexportőrénél szeptember 10-én észlelték az első afrikai sertéspestises (ASP) esetet, ami miatt bezárult az ázsiai piac a német hússzállítmányok előtt. Akkor esett az ár 1,47 euróról 1,27 euróra, ami november közepéig kitartott. A MOSZ főtanácsosa szerint az segítene, ha Kína belemenne a regionalizációba, vagyis abba, hogy az ASP megjelenése esetén ne az adott ország egészéből, hanem csak a fertőzött régiójából származó sertéshús importját függessze fel.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke arról számolt be a lapnak, hogy a hazai húspiacon az elmúlt hetekben megjelentek az importnyomás jelei, érkeznek a kiskereskedelemnek kedvező árú ajánlatok. Aggasztónak nevezte azt, hogy a német sertéságazat ötszázezer-egymillió sertést tol maga előtt, és ha ez a mennyiség rászabadul a német vágóiparra és az uniós piacra, annak további jelentős áresés lehet a következménye a boltokban is.

A hosszabb távú várakozások sem utalnak áremelkedésre, mivel Kína importigénye a következő években várhatóan csökken az ottani ASP utáni állománynövelés miatt – mondta Éder Tamás a Világgazdaságnak.