Az új módszer segítségével a baktérium jelenlétét tejből, vérből vagy székletből 24 óra alatt kimutatja, amihez korábban öt napra volt szükség, így a fertőzött állatok gyorsan elkülöníthetők – írja a sciencedaily.comA felfedezésnek óriási jelentősége van, mivel a szalmonella világszerte a táplálkozásból, illetve takarmányozásból eredő állati és emberi megbetegedések egyik legveszélyesebb és leggyakoribb kiváltója.

Az új teszt hatékonyan alkalmazható a szarvasmarhákra és az emberekre különösen veszélyes és nehezen kitenyészthető szalmonella Dublin törzzsel szemben is. Ezzel a törzzsel a megfertőzött állatok – klinikai tünetek felmutatása nélkül is – hosszú ideig hordozói lehetnek a szalmonella baktériumnak, és így az egész állományt, elsősorban pedig a betegségre nagyon érzékeny borjakat veszélyeztetik, azokról pedig a betegség a velük érintkező emberekre is átragadhat. Az új módszer, környezetvédelmi tesztprogramként az amerikai Animal Health Diagnostic Center-ben elérhető.