A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna beszennyezett terméktől; egyelőre fenyegetésként kezelik az ügyet – mondta Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A Nébih szombaton közölte, hogy az ügyfélszolgálatra bejelentés érkezett arról, hogy több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása miatt, szennyezés történhetett. A hivatal egyúttal arra kérte a fogyasztókat, hogy vásárláskor minden esetben

ellenőrizzék a termékek csomagolásának sértetlenségét.

A hivatal jelezte, hogy folyamatosan kapcsolatot tart az érintett üzletláncokkal és a nyomozóhatósággal.

Helik Ferenc azt is elmondta, hogy a polcokról több mint 40 ezer doboz tejet vettek le, azokat egyelőre elkülönítették az áruházak raktáraiban. A vizsgálatukról – a nyomozástól függően – később gondoskodnak majd.

Emlékeztetett, Magyarországon utoljára három évvel ezelőtt fordult elő hasonló bejelentés, de akkor is csak fenyegetésnek bizonyult az ügy, és az elkövetőt rövid időn belül elfogták.

tej

Egyelőre nincs információ arról, hogy valóban szennyezte-e valaki a tejtermékeket – fotó: Shutterstock

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a szennyezett tejtermékek ügyében zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, az ügy felderítéséért nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

A Magyar Idők úgy értesült, hogy a zsaroló több millió forintot követelt üzletláncoktól, a fenyegetései csak magyar feldolgozók termékeire vonatkoztak. Az érintett üzletláncok névsora nem ismert, de eddig az Auchan és a Spar adott ki közleményt az ügyben. Az Auchan közzé tette az érintett termékek listáját, ami már nem érhető el az oldalukon, viszont azóta közölték, hogy már minden termékük megtalálható áruházaikban.

A Spar közzé tette a problémás tejtermékek listáját:

MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L
MAGYAR UHT TEJ 2,8% 1L
MAGYAR ESL DOBOZOS TEJ 1,5% 1
LMAGYAR ESL DOBOZOS TEJ 2,8% 1L
FARMER UHT TEJ 1,5%
MEGGLE KÁVÉTEJSZÍN 10X10G
MEGGLE KÁVÉTEJSZÍN 500ML

A május 11-én vagy 12-én vásárolt, gyanús tejtermékeket, az üzletláncok blokk nélkül is visszaveszik.