A vádirat szerint a 39 éves őstermelő 2020 nyarán, a Szentgál külterületén lévő egyhektáros, körbekerített legelőn 19 juhot, három borjút és egy magyar merinó fajtájú kost tartott. A férfi rendszerint a karámon belül tartotta az állatokat, azonban elfordult, hogy a karám kapuját nyitva hagyva legeltetett, így az állatok a környékbeli erdős területen kószáltak – írja az ügyészség közleménye.

A biztonságos őrzés hiánya miatt a 19 juh és a merinó kos 2020. augusztus 24-e előtt néhány nappal a karámból elkóborolt, majd a kos augusztus 24-én egy, az erdőben tűzifát gyűjtő férfira támadt, aki egy közeli udvarba menekült előle. A kos következő nap reggel másra is rátámadt, aki az állatot kővel megdobta, és így el tudta zavarni. A férfi délután találkozott az állat gazdájával, és beszámolt neki az esetről, aki azonban ennek ellenére semmit sem tett az elkóborolt állatainak befogása érdekében.

A gazda a foglalkozási szabályok megszegésével lehetővé tette, hogy az elkóborolt kos emberekre támadjon – fotó: Magyarország Ügyészsége

Augusztus 26-án délelőtt egymástól pár száz méterre, de külön-külön egy férfi és egy nő gombászott a Szentgál körüli erdőben. A felbőszült kos előbb egyikükre, majd a másikukra is rátámadt, öklelte a sértetteket, akik az elsődlegesen elszenvedett lábsérüléseik miatt nem tudtak előle elmenekülni, majd miután földre kerültek, az állat testszerte támadta a tehetetlen áldozatait. A sebesült férfi hozzátartozói aznap késő délután találták meg a sértetteket, akik közül a nő addigra már belehalt a sérüléseibe. A férfit még kórházba szállították, ahol azonban súlyos sérülései miatt később ő is elhunyt.

Az állattartás szabályai szerint az állattartó köteles gondoskodni az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. A férfi a foglalkozási szabályok megszegésével lehetővé tette, hogy az elkóborolt kos emberekre támadjon, melynek következtében ketten életüket veszítették.

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben fogházbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak, emellett a szarvasmarha-, ló-, sertés-, és juhtartó, illetve tenyésztő foglalkozás gyakorlásától határozott időre történő eltiltására is indítványt tett.