A mocsai BÚZAKALÁSZ Szövetkezet takarmányszállítás- és kitárolás céljából egy ALI MECCANICA TC120 csigás pótkocsit vásárolt. A gépbeszerzés körülményeiről és az eszköz munkájáról interjút készítettünk a szövetkezet ügyvezetőjével, Váli Péterrel.

– Mit érdemes tudnunk a BÚZAKALÁSZ Szövetkezetről, milyen területi adottságok mellett, mekkora területen, milyen állatlétszámmal dolgoznak?

– Mocsa Komárom-Esztergom megyében található, a térség éghajlata, domborzata és talajadottságai kiválóan alkalmasak mezőgazdasági tevékenységre. A falu 1237-es alapítása óta mindvégig a mezőgazdasági tevékenység jelentette az itt lakók számára a megélhetést.

A Mocsai Búzakalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet a második világháború után, 1959-ben jött létre. Egészen az 1989-1990-ben bekövetkezett rendszerváltásig a Szövetkezet a növénytermesztési ágazat mellett sertésteleppel, tehenészettel, kavicsbányákkal és több más segédüzletággal egészült ki. A rendszerváltást követő években a gazdasági és piaci átrendeződés megújulást követelt a cégtől. Ez 2005-től folyamatos változás keretein belül valósult meg, sikerült stabilizálni, majd pár év múlva újra növekedési pályára állítani a vállalatot.

Jelenleg 1200 hektáron folyik növénytermesztés, ami 450 fejős tehenet számláló tejelő ágazattal és korszerű terményszárító-, magtár-, takarmánykeverő részleggel alkot jól működő rendszert.

A vetésszerkezet általában kukoricából (szemes és siló), búzából, árpából, napraforgóból, valamint az állattenyésztési ágazat számára szükséges lucernából és különböző fűkeverékekből (rozs, olaszperje) áll.

A teendőket 60 tapasztalt alkalmazott látja el, akiknek jó része szintén már évtizedek óta a Szövetkezetnél dolgozik.

– Mikor vásárolták az ALI MECCANICA TC120 csigás pótkocsit és miért éppen erre a technológiára esett a választás?

– Tavaly december elején rendeltük meg a gépet Vas Pétertől, és március elején érkezett meg hozzánk. Így a COVID-utáni bizonytalan gazdasági helyzet- és a háború kirobbanása ellenére az ígért határidőn belül megérkezett a pótkocsi hozzánk.

Munka ALI MECCANICA TC120 csigás pótkocsival

A gépbeszerzésünket nagyon komoly előkészítés- és tervezés előzte meg.

Figyelembe vettük a gazdasági üzemi technológiát, a mozgatásra váró takarmány mennyiségét és logisztikai tervezést is végeztünk.

Kifejezetten csigás pótkocsit kerestünk azért, hogy a takarmánykeverék állagát, homogenitását kitárolás közben is meg tudjuk őrizni – és a nagy kitárolási teljesítmény is fontos szempont volt. Cégünk tejhasznú tehenészeti telepet üzemeltet és saját takarmánykeverővel is rendelkezünk – amely munkaállomások 2-3 km-re fekszenek egymástól. Tudjuk, hogy a takarmány áthordása tehergépkocsival nem a legideálisabb. A közúti szállítás szempontjából is a legjobb választásnak bizonyult a csigás pótkocsi beszerzése.

Az összes igényünk megfogalmazása után az olasz gyár képviselőjével, Vas Péter segítségével összeállítottuk az ideális konstrukciót – és az elvárásainknak gyakorlatilag egyedül az ALI MECCANICA TC120 csigás pótkocsi felelt meg, ezért esett erre az eszközre a választásunk.

A kitárolócsiga hosszától kezdve a tartályméretig – több specifikációt a mi üzemméretünkhöz mérten terveztünk meg és a megrendelés során ezeket egyedi gyártásban valósította meg az ALI MECCANICA gyár.

Ha figyelembe vesszük, hogy a pótkocsit egyedi igényekhez mérten szerelték össze számunkra Olaszországban, akkor nem is kellett rá olyan sokat várni.

A mocsai Búzakalász Szövetkezet által vásárolt TC 120 takarmány szállító csigás pótkocsi műszaki leírása:

  • Térfogata: 13 m3
  • Kamrák száma : 1 db, egy nagy méretű töltőnyílással
  • A pótkocsi maximálisan megengedett tömege: 12.000 kg
  • A pótkocsi saját tömege: cca. 3.020 kg +- 3 % toleranciával

TC 120 pótkocsi liszt állagú anyagokhoz 13 m3 térfogattal rendelkezik.

A pótkocsi alapfelszereltsége:

• Fix tengelyek

• Levegős fékrendszer (automatikus fékszabályozó nélkül)

• kitároló gém: L 4,5 m (2 + 1 + 1,5; kitárolási magasság kb. 6,8 m)

• Gumik: 435/50 R19,5 - 8 lyukkal

• 360 °-os hidraulikus elforgatással és emeléssel

• Ürítési sebesség: 1700 l / perc

• A tartály belseje rozsdagátlóval van lekezelve

• Hidraulikus kitámasztóláb

• Fix adagoló – a csiga fix védő ráccsal van befedve

Opcionális tartozékok:

A kitároló gém hosszabbítása + 2,5 m-rel / 7 m-re / Kardán nyírócsavarral

– Hogyan dolgozik a csigás pótkocsi, mennyire elégedettek vele?

A gépbeszerzést előkészítő gondos tervezés – és a gyártó képviselőjének segítsége – meghálálta önmagát, nagyon szeretünk az eszközzel dolgozni. Könnyen tudunk mérlegelni, a betárolás könnyen megy, a kitárolás szintén nem igényel segítséget – és ami talán a legfontosabb, hogy egy ember képes a kocsival önállóan dolgozni. Úgyhogy röviden összefoglalva: igen, tökéletesen bevált.

– Mióta munkába állt az eszköz, volt esetleg valami változtatás, javítási igény, vagy alkatrész vásárlás, bármi olyasmi, ami próbára tette volna a szerviz-szolgáltatást?

Egyelőre nem volt szükség javításra és alkatrész-utánpótlásra sem. Mindenesetre azt fontosnak tartom elmondani, hogy a tervezés- és gépvásárlás során Vas Péterrel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki és bebizonyosodott, hogy maximálisan számíthatunk a szaktudására és a gyári kapcsolataira egyaránt. Szóval, nyugodt szívvel tekintünk a jövő felé a szerviz- és alkatrészutánpótlás tekintetében is.

Mérlegelés ALI MECCANICA TC120 csigás pótkocsival

Mérlegelés ALI MECCANICA TC120 csigás pótkocsival

– Mit közvetítene más gazdálkodók számára, ami esetleg segítséget nyújthat, ha egy hasonló beruházást terveznek?

– Szeretném kiemelni a pótkocsi csigás jellegének korábban felsorolt előnyeit, amiket – nyilvánvalóan a telepi körülmények figyelembevétele mellett – a hozzánk hasonló felépítésű üzemek hatékonyan ki tudnak használni.

Nekünk korábban csak fújós, vagy pneumatikus kihordású kocsijaink voltak és ezek után sokkal könnyebb a munkaszervezés és gyorsabb a munkavégzés a csigás rendszerűvel. A dercés takarmánykeverékünkkel megrakott pótkocsinkat körülbelül 8 perc alatt üríti ki. A kitároló rendszer teljesítménye pedig  60t / óra.

Illetve a tartálykapacitás is nagyon fontos tényező, amit nagyon át kell gondolni egy-egy gépbeszerzés előtt.

Mi a csigás pótkocsit mindig ugyanazon az útvonalon használjuk, ez 3 km-es távolság: oda-vissza 6 km. Az előző két köbméteres pótkocsinkat váltottunk le ezzel a 13 köbméteres eszközzel. Így nagyon sok logisztikai költséget spórolunk meg azzal, hogy egy fordulóval lényegében ötszörös mennyiséget tudunk szállítani.

Tömbösítve dolgozunk az új csigás pótkocsival, egy héten két napot. A régi módszerrel minden nap kellett dolgoznunk, így most felszabadult a munkahelyen a többi nap. Mi nagyon elégedettek vagyunk ezzel a koncepcióval. – fűzte hozzá az interjúnk végén Váli Péter ügyvezető.

Tekintsék meg a cikkünkben szereplő csigás kitároló rendszerrel szerelt tápszállító pótkocsit munka közben – videó:

Szívesen megtudna még többet a csigás rendszerű pótkocsik gyakorlati előnyeiről – illetve az ALI MECCANICA gyár termékeiről?

Keresse bizalommal a gyár magyarországi képviselőjét, Vas Pétert, aki nem csak ennek az olasz vállalkozásnak a képviseletét látja el Magyarországon, hanem a csigás kitárolású eszközöket gyártó olasz MENCI, valamint a silós eszközöket gyártó DUMET-ZNZ és ZVVZ gyárat is képviseli.

Ügyfelei névsorában több jelentős mezőgazdasági üzem, vállalkozás található meg, úgymint – a teljesség igénye nélkül: Talentis Agro, Master Good, HUNLAND, TEDEJ Zrt., TETRAcsoport, Tenkes Baromfi, Végh Farm és még sokan mások.