Hazánkban az invazív rovarfajokról elsőként a tömegesen előforduló poloskák, a diótermést lenullázó nyugati dióburok-fúrólégy jutnak eszünkbe, Amerikában azonban olyan idegen rovarfajt találtak, aminek terjedése ellen a kutatók minden lehetséges eszközt be kell, hogy vessenek, ugyanis hatalmas veszélyt jelentenek a házi méhekre, de akár az emberre is.

Az invazív, ázsiai óriásdarázsról (Vespa mandarinia) van szó, melyek 2019. decemberében jelentek meg Washington államban és Kanadában: valószínűleg Kínából érkeztek egy teherhajón.

Ezt a rovarfajt gyilkos darázsnak is nevezik: Japánban évente körülbelül 50 ember haláláért felelős. Az amerikai és európai darázsféléknél jóval nagyobb, a királynők a majdnem 6 centis testhosszt is elérhetik, agresszívak, és hatalmas fél centis fullánkjuk van, amivel többször is képesek szúrni, ráadásul erős mérgük van. Emiatt az emberekre is veszélyt jelentenek. Egyetlen csípéssel ugyan nem juttatnak halálos mennyiségű mérget az áldozatba, de nagyobb rajokban támadnak, így egyes mérgeskígyó-fajokéval megegyező méregmennyiséget tudnak az áldozatuk bőre alá juttatni – írja a New York Times.

Méheket pusztító szörny

A méhek számára valóban szörnyek ezek a hatalmas rovarok, amik nagy veszélyt jelentenek rájuk nézve. Néhány lódarázs képes elpusztítani egy teljes méhkolóniát, méghozzá elég brutális módon: letépik a méhek fejét, majd a méhek lárváit megetetik a saját lárváikkal.

A japán mézelő méhek képesek megvédeni a kaptárt az ázsiai lódarázzsal szemben, méghozzá úgy, hogy élve megsütik a támadót: a darazsat körbeveszik és hozzádörzsölik magukat, amivel hőt és szén-dioxidot termelnek, ezzel felhevítve és kiiktatva a behatolót. Az amerikai méheknek viszont semmilyen fegyverük nincs a gyilkos darazsak ellen, amik gyakorlatilag minden ellenállás nélkül tudják lemészárolni a kolóniát.

Kétszáz királynő

Az amerikai szakembereknek októberben sikerült megtalálniuk és felszámolniuk az első ázsiai lódarázs fészket Washington államban. A fészekből a művelet során 500 rovart sikerült eltávolítani, most pedig kiderült, hogy ezek között jóval több királynő volt, mint amit feltételeztek, számszerint 200. Tehát ha nem fedezték volna fel időben a fészket, a királynők a párzást követően kirepültek volna és 200 új kolóniát hoztak volna létre – számolt be a BBC.

Az állam mezőgazdasági minisztériuma szerint biztosan vannak még szabadon királynők, így létrejöhetnek új fészkek is, de bíznak benne, hogy kordában tudják tartani a populációt.