Jelenleg a tejtermékek világpiaci árai erősen befolyásolják az inflációt. E termékek ára a legutóbbi egy évben 13, ezen belül a vajé viszont 60 százalékkal nőtt – olvashatjuk a topagrar.com-on. Ennek hatására a németországi infláció júniusban az előző havi 1,5 százalékról 1,6 százalékra emelkedett.

A FAO arról számolt be, hogy a vajhiány és a vaj árának rekordmagasságba emelkedése egész Európára kiterjed, sőt világszerte megfigyelhető. Ennek oka a tehénlétszám csökkenése, amely a tejárak zuhanására és az orosz embargóra, illetve részben időjárási problémákra vezethető vissza, és főleg az európai családi gazdaságokat érinti.

vaj

Világszerte megfigyelhető a vaj árának emelkedése – fotó: Shutterstock

Amikor ugyanis, két évvel ezelőtt, a tejfelvásárlási árak Európában padlót fogtak, a gazdák (főleg a kistermelők) fejőstehén állományuk jelentős részét kivágták, amit nem lehet egy-két év alatt pótolni, mivel tenyészüszőkből Európa-szerte hiány van. Friss tejből a kiesést viszonylag könnyebb volt pótolni, a magasabb zsírtartalmú tej előállítására szakosodott üzemeknél azonban ehhez hosszabb időre van szükség. A vajhiány tulajdonképpen a tejzsírhiány hatására keletkezett Európában. A probléma megoldásáig a nagyfogyasztóknak különböző tejtermék keverékekkel kell megelégedniük.

A rendkívüli áremelkedésben a vaj iránti kereslet erőteljes növekedése is szerepet játszott, amelyhez nagymértékben hozzájárultak azok, az utóbbi időben megjelent tanulmányok, amelyek szerint a vajfogyasztás nem tehető felelőssé a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért.