Hiánycikk lett az árstopos tej, sok helyen egyáltalán nem kapható – hangzott el az RTL Híradóban. Nézői felvételekkel mutatták be, hogy mind vidéken, mind Budapesten vannak olyan üzletek, ahol hiánycikk a hatósági áras tej.


Az egyik vásárló arról számolt be, hogy három üzletlánc boltjában is járt és sehol sem kapott olyan tejet, amely árát hatóságilag rögzítették.

Egy kisbolt tulajdonosa pedig arról beszélt a hírműsornak, hogy jelenleg nem tudnak 2,8 százalékos UHT tehéntejet beszerezni, mert a nagykereskedőknél is hiány van ebből a termékből.

Az adásban elhangzott, hogy amikor a kormány januárban több alapvető élelmiszer árát a tavaly októberi áron rögzítette, azt is előírta, hogy ugyanakkora készletet kell belőle tartani, mint korábban. Bejátszották azt a felvételt is, amelyen Orbán Viktor, miniszterelnök azt mondja, hogy "ezekből a termékekből mindig kell lennie a polcon".

A híradóban hivatkoznak a Tej Terméktanács-ra is és arra az adatukra, hogy a hazai gyártók augusztus végéig már 70 százalékkal több 2,8 százalékos UHT tehéntejet adtak el, mint tavaly.

„Elképzelhető, hogy a vásárlói igények olyan magasak, hogy időnként logisztikai fennakadások lehetnek. Egyértelműen az látszódik látszik, hogy óriási az igény a fogyasztók részéről, és az is, hogy ez a tejkategória kannibalizálja más fogyasztói folyadéktej kategóriák eladásait" – mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Ugyanis a drágább tejekből jóval kevesebb fogy. A KSH adatai szerint a tejtermékek ára átlagosan 54,7 százalék emelkedett.

Gulyás Gergely a múlt héten azt mondta, hogy a következő kormányülésen döntenek arról, hogy az árstopokat meghosszabítják vagy sem.

Indexkép: Shutterstock