Pontosan így járt a Moocall cég egyik alapítója, Niall Austin is 2010-ben, emiatt egy olyan technológiai megoldáson kezdett gondolkodni, amivel elkerülhetőek az ilyen veszteségek – írja az m2mzona.hu. Az állatokat jól ismerve volt egy elmélete, miszerint a tehenek viselkedéséből és az anyaállat farkának mozgásából meg lehet jósolni, hogy mikor kezdődik az ellés. Az ötletét bemutatta két üzlettársának, Michael Stanley-nek és Emmet Savage-nek, és közösen megalkottak egy olyan szenzort, amely folyamatosan ellenőrzi az állat mozgását, és erről tájékoztatja a gazdát.

Maga a készülék azonban önmagában kevés a szabad terepen, hogyha nincs hozzá megfelelő hálózat, mely a kritikus pillanatban késlekedés nélkül továbbítja az adatokat. Ezen a ponton csatlakozott a projekthez a Vodafone. A szolgáltatóval való együttműködés során sikerült egy olyan megoldást kiépíteniük, amely zökkenőmentesen és folyamatosan képes figyelemmel tartani az összes szenzort – legyenek azok bárhol.

Az eszköz végleges verziója másodpercenként több mint 600-féle adatot rögzít, így elég pontosan meg tudja jósolni, hogy mikor kezdődnek a jelzőfájások, majd erről és a GPS-adatokról értesítést küld. Ettől kezdve a gazdának körülbelül egy órája van, hogy odaérjen a helyszínre, és felmérje, hogy szükséges-e állatorvosi segítség a borjú világra jöveteléhez.

A Vodafone IoT-megoldásának köszönhetően ráadásul az egész rendszer egyetlen platformról elérhető és könnyen kezelhető, valamint az állatok adatai okostelefonon is egyszerűen követhetőek. A Vodafone roamingszolgáltatásának köszönhetően a cég gond nélkül tud külföldön is terjeszkedni, így az Egyesült Királyságból Franciaországba, Hollandiába, de az Egyesült Államokba és Kanadába is megérkezett a technológia.

A stabil kommunikációs hálózatnak köszönhetően már más szektorok is érdeklődnek a megoldás iránt, hiszen a hasonló módon összekapcsolt szenzoroknak és adatküldésnek számos más területen és munkafolyamatban is nagy hasznát lehet venni.