New York egyik klinikáján egy emberbe génmódosított sertés veséjét ültettek át, ahol az normálisan működni kezdett – számolt be a szenzációról a The New York Times.

A világon ez volt az első sertésvesével végzett műtét, és bár annak végrehajtási módja eltért a megszokottaktól, a megoldás lehetősége egyértelműen bizonyítást nyert. A befogadó ember agyhalott férfi volt, és a sertésből kioperált vesét a beteg combjának vérerein keresztül, a hasfalon kívü kapcsolták be annak szervezetébe. A beültetett vese szinte azonnal működni kezdett, a kilökődés semmi jelét sem mutatta, és teljesen normálisan végezte a vizeletkiválasztást.

Az orvosok 54 órán keresztül kísérték figyelemmel az operáció sikerét.

Ez a műtét rámutatott arra, hogy a génmódosított sertések elméletileg értékes forrást képezhetnek az elhasználódott, illetve működésképtelen emberi szervek pótlására. Ennek óriási jelentőségét érzékelteti, hogy jelenleg csak az USA-ban 90.240 beteg várakozik vese transzplantációra. A biológiai akadályt már minden jel szerint sikerült leküzdeni. A gyakorlati alkalmazáshoz azonban még számos jogi probléma áthidalására van szükség és a tartós használat esetleges veszélyeinek alapos vizsgálatára is szükség van.

A The New York Times cikke megemlíti, hogy a hatvanas években már sikerrel próbálkoztak csimpánzvesék emberbe történő átültetésével, amelyek közül egyet a transzplantált személy 9 hónapig hordott.