2-3 nyaras példányok indulnak útnak a lehalászás első napján Siófok felé, hogy megkezdjék új életüket a Balatonban – tudtuk meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-től. Decemberig még 191 000 kilogramm kerül kihelyezésre ebből, a horgászok által leginkább kedvelt halfajból, így tesznek eleget a 2016-os 300 000 kilogrammos kötelezettségüknek. (Az idei kvóta harmadát –109 000 kilogrammot – augusztussal bezárólag már teljesítették).

Az előttük álló őszi hónapokban 5451 kg egynyaras süllőt is telepítenek a Balatonba, ezzel a darabszámmal teljesítik a 6000 kg-os kötelezettségüket. Áprilisban 260 000 darab előnevelt csuka telepítése megtörtént, ez a szám 10 000 darabbal haladja meg az előírt mennyiséget.

Előnevelt harcsából júniusban a terveiknek megfelelően 60 000 darab kihelyezése történt meg.  Az év halának választott a compóból a 200 kilogrammos kötelezettségük ötszörösét teljesítették.

hal

fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Tavaly kezdték el a menyhal újrahonosítását a Balatonba, részben a Balaton Halállományáért Alapítvány, részben pedig a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. Az idei évben eddig 1400 példány került ki a Balatonba, de október elején további menyhaltelepítést terveznek. Nagy Gábor horgászati ágazatvezető elmondta, azt várják a lépéstől, hogy néhány éven belül szaporodóképes menyhalállomány jön létre a Balatonban.

A tervünkben szereplő „1500 db vegyes egynyaras ragadozó” kategóriát 2000 darabos egynyaras balintelepítéssel kissé túl is teljesítettük augusztusban. Ez volt az első jelentősebb balintelepítés, amit saját magunk termeltünk meg tógazdaságunkban – közölte a szakember.