Egy magyar családi vállalkozás sikertörténete
A Baki Agrocentrum 25 éves fennállását ünnepelte. A családi vállalkozás a két és fél évtized alatt több mint tíz milliárdos árbevételű céggé nőtte ki magát, és a Zala megyei TOP 100 cégek rangsorában évek óta a forgalma alapján az első 10 vállalkozásban szerepel.

Ledó Ferenc lett az év agrárembere, Bálint György és Vancsura József életműdíjat kapott
A szakmai zsűri Ledó Ferencnek, a FruitVeb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnökének ítélte a 2018-as Az év agrárembere díjat, Bálint György kertészmérnök és Vancsura József, a Gabonatermesztők Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke életműdíjat kapott.

Ideje fejleszteniük a haltenyészeteknek
A mesterséges tengeri és édesvízi halszaporításban egy új innovációs hullám kezdődött, amit az ágazat magyar szereplőinek is érdemes volna "meglovagolniuk" az OTP Agrár szakértői szerint.

Nagy István: az agrárium fejlődésének kulcsa a termelés növelése
A magyar mezőgazdaság fejlődésének kulcskérdése a termelés növelése, ami a versenyképesség és a hatékonyság javításával érhető el – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az OTP Agrár Gálán, Budapesten.

traktor

Az agrárminiszter szerint tovább kell emelni a termelékenységet – fotó: Agroinform.hu

Vetőmaghiány is lehet – tovább csökken a tavaszi árpa és a zab vetésterülete
Tavaszi árpa esetében 100 ezer, zab tekintetében pedig 105 ezer forintos nettó tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Piaci információk alapján tovább csökken a tavaszi kalászosok vetésterülete.

Ilyen értékes nyereményekért még soha nem versenyezhettél az Agroinformon!
Drónnal végzett teljes körű felmérést, RTK-szolgáltatást és időjárás-állomást is nyerhetsz. Kattints a részletekért!

Talajművelés a talaj pillanatnyi állapotának megfelelően
A változó mélységű talajművelés, a precíziós növényvédőszer-kijuttatás, műtrágyázás vagy öntözés mind komoly lehetőség a gazdálkodás fejlesztésére. Minderről Gyuricza Csabával, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatójával az AGROmashEXPO-n, az Agroinform pavilonjában beszélgettünk.

Hormonrendszert romboló vegyi anyagok a növényvédelemben – mennyire jogos a félelem?
Az emberi szervezet, ezen belül a belső elválasztású mirigyek működését egyes romboló hatású kemikáliák, egyebek között növényvédőszer-hatóanyagok károsíthatják.

permetezés

A növényvédőszer-hatóanyagok endokrinromboló hatása, illetve ennek veszélyei egyre jelentősebb mértékben kerülnek előtérbe a növényvédőszer-hatóanyagok engedélyezése vagy felülvizsgálata során – fotó: Shutterstock

Feldman: még idén elindul a Digitális Agrárakadémia
A készülő digitális agrárstratégia alapja, hogy a mezőgazdasági termelők a mindennapi munkájuk során használni és hasznosítani is tudják a számos új technológiát és az ehhez kapcsolódó tudást, éppen ezért a képzés és tudásátadás központi kérdése lesz a következő éveknek – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Kecskeméten.

Hogyan telelnek növényeink? Állapotkép a tél utolsó harmadának kezdetén
Szerencsére a komolyabb fagyok időszakában hó borította a tájat, betakarta a növényeket, s védte őket a fagykártól. Többször jött rövidebb felmelegedés, ami elolvasztotta a havat, de szerencsére a hóesés is megismétlődött, így szinte folyamatosan védte növényeinket. Az Agroinform.hu 2019. 6. heti növényvédelmi előrejelzése.

A beltéri termesztés jelenti a mezőgazdaság jövőjét?
Hollandia jelenleg a világ második legnagyobb agrárexportőr országa, ebben csak a nála mintegy 200-szor nagyobb területű USA előzi meg. Ezt a kiemelkedő teljesítményt az országot szinte teljesen behálózó hajtatóházak nélkül nem lehetett volna elérni.

Állománymustra hibridbúzában – javaslatok a szükséges tavaszi beavatkozásokra
A 2018. őszi, száraz vetési és vegetációs időszak bőven okozott kihívásokat a búzaállományoknak. Tekintsük át, milyen állapotban vannak a növények most, és hogy milyen beavatkozásokra lesz szükség tavasszal, a lehető legjobb termésszint és termésbiztonság eléréséhez.

A legfrissebb információk a PREGA 2019 Konferenciáról
Bemutatjuk a kétnapos Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia részletes programját. Egy magyarországi agrárkonferencia programja sem volt még soha ennyire gazdag.

kép

Precíziós gazdálkodást folytató családi gazdaságok is beszámolnak eredményeikről – fotó: KITE

Biztonságosabbá válnak a Tisza-völgye árvízi tározói
Mintegy másfélmillió ember árvízi biztonsága javul a Tisza folyó és hazai vízgyűjtője, valamint az árapasztó tározórendszer üzemirányításának fejlesztésével – emelte ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Zárul a mezőgazdasági üzemek energiahatékonyság-javítására kiírt felhívás
A Vidékfejlesztési Program minden forrásának a gazdatársadalom és a vidék valós fejlesztési elképzeléseit kell szolgálnia – hangsúlyozta Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A magyar állattenyésztésnek nagy lehetősége a mangalica fajta
A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot Szingapúrtól Kanadáig, jelen vannak többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, de a mi életünkben is kedves szerepet töltenek be – mondta Nagy István agrárminiszter a 12. Budapesti Mangalicafesztivál hivatalos megnyitóján.