A koronavírus-járvány következtében Franciaországban drasztikusan visszaesett a neves, oltalom alatt álló, eredetmegjelöléssel ellátott sajtok fogyasztása  – írja a Magyar Nemzet.

Sok termelőt már a csőd fenyegeti – fotó: Pixabay

Mintegy 60 százalékkal csökkent az olyan nagy hírű sajtok kereslete, mint a Bleu d’Auvergne, a Saint Nectaire, a Rocamadour, és a normandiai brie és camembert. Néhány esetben a termelés már csaknem teljesen leállt.

A szállodák és az éttermek bezárása jelentős visszaesést eredményezett, ugyanakkor a termelők folytatták a sajtgyártást, így a karantén kezdete óta kétezer tonna kiváló minőségű oltalom alatt álló termék halmozódott fel. A termelők egyszerűen nem tudják értékesíteni áruikat, ezért ezek közül már 140 tonnát meg is kellett semmisíteni.

A recesszió közel 160 millió eurós veszteséget jelent a franciaországi sajttermelők számára. Az ágazat szereplői úgy érzik az állam cserben hagyta őket, mivel eddig semmiféle támogatást nem kaptak és így sokukat a csőd fegyegeti.