Az Európai Unió jóváhagyását követően 2016. március 18-án hatályba lépett a PRRS rendelet módosítása. A hozzájárulásnak köszönhetően immár az EU által is elfogadott mentesítési program zajlik Magyarországon. A jelentős gazdasági haszonnal járó állategészségügyi projekt 2014-ben hét megyében indult kísérleti jelleggel. 2017-re pedig az utolsó két megyében is megkezdődik majd a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától (PRRS) való mentesítés.

A program célja, hogy hazánk 2020-ra a betegségtől mentessé válhasson. A Magyar Kormány sertésstratégiájában és az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában egyaránt kiemelt cél Magyarország sertésállományának PRRS-től való mentesítése. A világon a PRRS – az okozott károk és a nagy mennyiségű antibiotikum-felhasználás miatt – több milliárd euró veszteséget okoz a termelőknek, ezért is különösen fontos a magyar Nemzeti PRRS Mentesítési Program sikeressége.

A rendelet egyik legfontosabb módosítása, hogy március 18-tól az EU-s joggal is teljes összhangban vannak az állategészségügyi feltételek mind a magyarországi élőállat-szállítások, mind pedig az EU-ból, vagy külföldi országokból hazánkba importált sertések esetében.

sertéstartás

A program célja, hogy hazánk 2020-ra a betegségtől mentessé válhasson – fotó: Shutterstock

Az állategészségügyi projektet hazánk mind az EU-ban, mind a világ nagy sertéstartó államai között elsőként indította el 2014-ben. A mentesítés folyamata regionális alapon, ún. pilot-megyékben kezdődött, majd fokozatosan újabb és újabb területeket vontak be. 2017-re a két utolsó megyében (Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun) is elindul a sertésállományok PRRS mentesítése.

Az elmúlt két év eredményeként Magyarország öt megyéje (Vas, Zala, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén) már mentes a betegségtől. 2016. június 30-ig pedig további négy megye (Baranya, Fejér, Pest, Tolna) fejezi be a programot, így az ország közel 50%-a mentessé válik. A jelenleg még nem mentes státuszú megyékben folyó munka hatékonyságát mutatja, hogy már ezen megyékben is szinte valamennyi kisgazdaság mentes a betegségtől és már „csak” a nagylétszámú állományok mentesítését kell befejezni.

A PRRS mentesítés versenyképesebbé teszi a magyar sertéstartást, piaci előnyöket jelent a hazai gazdák számára: új export piacok nyílhatnak meg, miközben a korábbiaknál hatékonyabban, alacsonyabb költségekkel tudnak még több hízósertést nevelni. A gyógyszerfelhasználás csökkenése nemcsak pénzmegtakarítást jelent, hanem egyúttal a kiváló hazai sertéshús minőségét is tovább emeli. Az első két év tapasztalatai azt mutatják, a kitűzött cél elérhető, azaz Magyarország 2020-ra mentessé válik egy újabb jelentős gazdasági károkat okozó fertőző állatbetegségtől.