A magyar állattenyésztés egyik húzó brandje, termékcsoportja, amely a belföldi és a külpiacon is egyre keresettebb termék – hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Klauzál téri vásárcsarnokban.

mangalica

Feldman Zsolt, a hétvégi IX. Budapesti Mangalicafesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján ismertette, hogy az agrártárca és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, a kormányzati sertésprogram keretében 2013 óta szoros szakmai együttműködést folytat a mangalica termékek fogyasztásának bővítése érdekében. A közös munkának szavai szerint már kézzel fogható eredménye is van: míg az együttműködés kezdetén a tenyészetek száma 182, a mangalicakocáké 7500 volt, ma már 246 tenyészet működik az országban, és a kocaállomány 9700 körül mozog, a termelők számára pedig biztos megélhetést jelent a mangalicatartás.