Az államtitkár a Magyar-Kínai Gazdasági Vegyesbizottság három napos pekingi ülésén vesz részt, ahol főként a mezőgazdasági, az ipari és a befektetői kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről tárgyalnak a két ország szakértői.
 
Benedek Fülöp tájékoztatott arról, hogy a víziszárnyas-tenyésztő és feldolgozó komplexumban, amelyet Tongliaoban, Kína belső-mongóliai térségében hoztak létre, már megkezdődött a keltetés és a törzsanyag-tenyésztés. Jövőre 600-700 ezer úgynevezett törzslibát és törzskacsát tenyésztenek, amelynek nyomán mintegy 2 millió vágóállatot állítanak elő.
 
A közös vállalkozás, a Tongliao-Mongo Lúdipari Kft. felerészben magyar, 50 százalékban pedig kínai tulajdonban van, finanszírozását azonban többségében a kínai fél végzi.
 
A szakállamtitkár elmondta: kínai látogatása idején 16 tonna magyar búzát szállítottak Kínába. Azt helyi körülmények között vizsgálják meg, megteremtve azokat a feltételeket, amelyek lehetőséget adhatnak a további magyar gabonaszállításra. Benedek Fülöp jelezte: ennek során esetleg magyar kukorica kiviteléről is szó lehet.
 
A kínai-magyar mezőgazdasági megbeszéléseken szóba került még az állategészségügyi együttműködés, különös tekintettel a madárinfluenzára, továbbá egy haltenyésztési program megkezdése, valamint a két ország kutatói közötti tudományos együttműködés, a magyar borexport, az esetleges élőállat-kivitel, főként nyúl és ló, emellett magyar élelmiszerek esetleges szállítása a pekingi olimpiára, továbbá üzletember-találkozók szervezése és a magyar részvétel lehetősége kínai mezőgazdasági vásárokon.