Az ország egyik legnagyobb tejelő szarvasmarha állománya a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezetnél van. Jelenleg több mint 1700 tehén 14 millió liter tejet termel. A szövetkezet tagjai 2007-ben határozták el, hogy a fejlesztés útját választják, azóta – kihasználva a pályázati lehetőségeket – 4,5 milliárd forintot költöttek beruházásokra, mondta el a Kossuth Rádó Hajnal-táj című műsorában Dániel László főállattenyésztő. Több mint ezer férőhelyes istállót, 80 férőhelyes fejőházat építettek, amellyel a későbbi fejlesztési lehetőségeket is ki tudják majd szolgálni.

A szövetkezetnél korábban több telepen működött a tejtermelés, a költségcsökkentés érdekében azonban ezen változtattak, a koncentráció eredményeképpen pedig jelentős megtakarítást lehetett elérni. Dániel László hozzátette: a tehénlétszámot három éven belül a mostani 1700-ról 2200-ra növelik, így a tervek szerint évente 20 millió liter tejet tudnak majd termelni. A tehénlétszám növelése Dániel László szerint a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet piaci pozícióit tovább erősíti majd, olcsóbban tudnak termelni. Úgy kalkulálnak, hogy szűkített önköltségi áron 80-90 forint között áll majd be a literenkénti tejár.

Illusztrációk: erdely.mavaol.hu

A szövetkezetnek egy évben 16,9 kilogramm tejkvótája van, amit - akárcsak a többi hazai tejtermelő – nem használ ki. Dániel László úgy véli, a kvóta megszűnése a korábbi években fejlesztéseket végrehajtó, költséghatékony működő, nagyobb tejtermelőknek nem okozhat problémát, az európai piacon azonban lényeges változások várhatók. A nagy tejtermelő kultúrával rendelkező országok – Németország, Dánia, Hollandia – termelői most is ugrásra készen állnak, hogy amint a kvóta megszűnik, a saját farmméretüket növeljék. Sokkal több tej jelenik majd meg a piacon, amely egy része beáramlik Magyarországra, s ennek a legnagyobb elszenvedői a kisebb, közepes termelők lesznek, magyarázta Dániel László, aki szerint a tej ára akár 15-20 százalékkal is csökkenhet majd.