A kiállítás megnyitóján írták alá a 2021-es „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás (Vadászati Világkiállítás) együttműködési megállapodását, és itt jelentették be, hogy a Hungexpo a következő években körülbelül 50 milliárd forintból újul meg.

A február 7–10. között megrendezett FeHoVa ezúttal is a vadászok és horgászok hagyományos szezonnyitó rendezvénye volt, amelyre a legjelentősebb gyártók és forgalmazók hozták el újdonságaikat, fejlesztéseiket. A vadászok, horgászok és természetkedvelők tízezrei próbálhatták ki a legújabb eszközöket, és találkozhattak a legkiválóbb szakértőkkel.

trófea

A trófeaszemle nem maradhat el – fotó: hungexpo.hu

Újdonság a preparátorverseny

A szervezők egy sor újdonsággal várták a látogatókat. A hagyományos trófeakiállítás mellett „Kontinensek ritkaságai” címmel rendeztek bemutatót ritka és különleges vadfajokból, a világ minden tájáról.Hatalmas siker volt az idén elsőként megrendezett I. FEHOVA Nemzetközi Nyílt Preparátor Verseny, amelyet a Magyar Vadászlap közreműködésével, az ETC (European Taxidermy Championships) segítségével bonyolítottak le. A versenyen nemzetközi zsűri bírálta el 40 versenyző pályamunkáit.

fehova

A preparátorverseny díjazottjai – fotó: hungexpo.hu

Nagy érdeklődés kísérte a Vadászkürtös fesztivált, az óriás pontyok bemutatóját az Akváriumnál, az állami erdészetek vadász- és kirándulóterületeinek bemutatóját, a látványos vadászkutyafajta- és munkabemutatókat, a solymász bemutatókat, valamint a gasztronómiai bemutatót. Az érdeklődők neves külföldi és magyar sporthorgászok beszámolóit hallgathatták meg a színpadokon.

Természetesen idén sem maradt el a FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság, amelyet nyolcadik alkalommal rendeztek a Vadász színpadon.

fehova

Idén is népszerű volt az óriás pontyokat bemutató akvárium – fotó: hungexpo.hu

Az érdeklődésre jellemző, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni a nézőtéren. A szervezők a gyerekekre is gondoltak: a MOHOSZ szervezésében ezúttal is sokan vettek részt a horgász suli oktató programjain. A 26. FeHoVa látogatója volt gróf Széchenyi Zsigmond Afrika-utazó és vadászíró özvegye, a 93 éves Hertelendy Margit, aki – az érdeklődőkkel együtt – megtekintette annak a nagyszabású természetfilmes dokumentumfilmnek néhány részletét, amelyet a vadász-gróf születésének 120. évfordulójára készítenek.

A kiállítással egy időben rendezték a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban a STIHL TIMBERSPORTS SERIES® sportfavágó versenysorozatot és bemutatót, valamint a VII. FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítást.

Cél: a világszínvonal

Ahhoz, hogy a magyar vadászat, vadgazdálkodás és vadászati kultúra ismét régi fényében ragyogjon, és Magyarország vadászati nagyhatalommá válhasson, fontos lépéseket kellett tenni – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 26. FeHoVa  megnyitóján. Példaként említette a fegyvertörvény észszerűsítését, az Országos Vadászkamara szerepének megszilárdítását, valamint egy több milliárd forintos vadgazdálkodási alap létrehozását. A Vadászati Világkiállítás magyarországi megrendezésével kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes bejelentette: a kiállítás magyarországi lebonyolításáért felelős projektcéget bejegyezték.

fehova

A Vadászati Világkiállítást magyarország fogja szervezni – fotó: hungexpo.hu

Kovács Zoltán kormánybiztos ehhez hozzátette, hogy csaknem 50 milliárd forintot szán a kormány a Hungexpo teljes területének megújítására, amellyel megteremti az olyan nemzetközi és világszínvonalú rendezvények infrastrukturális és logisztikai feltételeit, mint a 2021-es Vadászati Világkiállítás és a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus.

Nagy István agrárminiszter az eseményen kiemelte: a vadászat és horgászat Magyarország hagyományaink fontos része, amelyek nemcsak kikapcsolódást és sportolási lehetőséget kínálnak, hanem komoly szakmai és gazdasági tevékenységet is jelentenek. A tárcavezető hangsúlyozta: az agrártárca minden eszközével támogatja a fenntartható vadászatot. A többi között ezért vezettek be olyan rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a tájegységi határok módosítását.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a kiállítás közösségi jellegét hangsúlyozta, mondván: kevés olyan összetartó társaság van Magyarországon, mint a vadászoké és a horgászoké, és mindkettőt a szenvedély kovácsolja egybe – fogalmazott a vezérigazgató. A megnyitón aláírták az “Egy a természettel” nemzetközi vadászati és természeti kiállítás (Vadászati Világkiállítás) együttműködési megállapodását¸ amelyet a tervek szerint 2021-ben rendez meg Magyarország.

Az egyik konferencián elhangzott: egyensúlyt teremthet a vadgazdálkodásban az új vadkárfelmérési protokoll bevezetése – fotó: hungexpo.hu

Csökkenő feszültség az agrár- és vadgazdálkodásban

A kiállítás számos szakmai eszmecserének is helyet adott. Ezek közül kiemelkedett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által rendezett, a vadgazdálkodás aktuális kérdéseiről szóló konferencia. Ezen egyebek között elhangzott, hogy egyensúlyt teremthet a vadgazdálkodásban az új vadkárfelmérési protokoll bevezetése. Ezzel jogszabályi keretek közé kerülhet az agrár- és a vadgazdálkodók közötti rendezetlen kapcsolat – mondta Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára.

Ugyanitt Győrffy Balázs, a NAK elnöke úgy fogalmazott: a feszültségek csökkentése, kezelése érdekében kiemelt jelentőséggel bír, hogy minden érintett fél a vadkár megelőzésére koncentráljon. Ezen a téren csak együttműködéssel, folyamatos kapcsolattartással, egymás tájékoztatásával lehet eredményt elérni, amely az új vadászati törvény szerint kötelezettsége is mindkét félnek. A részvevők ezen kívül tájékoztatást kaptak az afrikai sertéspestis hazai megjelenésének vadászatra gyakorolt hatásairól.