A Nébih honlapján megtalálható afrikai sertéspestis térképen az látszik, hogy Pest megye szinte teljes budai oldalát fertőzöttnek minősítették, miután a betegségben elhullott vaddisznókat találtak Budakeszin, majd pedig négy elhullott vaddisznóban azonosították a vírust Budaörs területén. Budapest budai oldalának egy részét, Budaörs és Budakeszi területét pedig szigorúan korlátozott területnek jelölték ki.

afrikai sertésestis

A piros vonallal bekerített rész mutatja a szigorúan korlátozott területeket, lilával jelölték a fertőzött területeket.

A fertőzött területet körülvevő védőkörzetet Pest megye nagy részére, emellett Komárom-Esztergom és Fejér megye egyes területeire is kiterjesztették. Ezek magas kockázatú területnek számítanak a betegség terjedése szempontjából.

Így, az eddig főleg az ország keleti, északkeleti részén előforduló afrikai sertéspestissel már a Dunántúl is érintetté vált.

A Nébih szerint a Budakeszi Vadasparkba emberi közvetítéssel érkezett a vírus, tehát valószínűsítik, hogy nem természetes úton terjedt tovább az ország fertőzött régióiból. Azt, hogy Budaörsre hogy került a betegség, még nem lehet tudni.

afrikai sertésestis

Így néz ki az ország sertépestis térképe. A négyzetek a fertőzött vaddisznókat jelölik, a pirosak régebbi eseteket, a kékek az újakat.

A szigorúan korlátozott területeken egy sor fontos szabály betartása kötelező. Ezekről és a sertéspestissel kapcsolatos fontos információkról a Nébih tematikus oldalán érdemes tájékozódni. Az interaktív térképet itt nyithatja meg.