A mangalicát spanyol ínyencek és befektetők mentették meg, de mostanság már a tehetős magyar vásárlók körében is divat lett a fogyasztása.
Néhány évtizeddel ezelőtt még úgy tűnt, a mangalicasertés végleg kipusztul. A sok takarmányt fogyasztó és lassan hízó, ezért korszerűtlennek tartott fajta tartásában csak alig néhány agrártermelő látott fantáziát. A kilencvenes évek elején váratlanul komoly külföldi érdeklődés támadt a már-már elfeledett sertésfajta iránt. A megváltozott piaci viszonyoknak köszönhetően a mangalica ma már azon kevés agrártermék egyike, amely tisztességes jövedelmet biztosít a vele foglalkozó gazdák számára.

 

 

 

A Magyarországon elterjedt sertésfajtákat kilónként 270-280 forintért veszik át a feldolgozók. A mangalica kilójáért viszont 360 forintot fizetnek a vágóhidak. A magyarázat egyszerű: a kereslet olyan nagy, hogy a termelők alig tudják kielégíteni. A megtermelt hús jelentős részét ugyanis Spanyolországba exportálják, ahol a messze földön híres Serrano sonka alapanyagaként hasznosítják.

De vajon a spanyolok hogy fedezték fel a mangalicát? 1991-ben agrárhallgatóként összebarátkoztam egy családi tulajdonban lévő sonkagyártó cég örökösével - emlékszik vissza a kezdetekre Tóth Péter, a Mangalica Tenyésztők Országos Egyesületének elnöke. Beszélgetéseik során kiderült, hogy a spanyolok különleges minőségű alapanyagot keresnek, olyan sertésfajtát, amelynek a korszerű fajtákénál zsírosabb a húsa. Így került a képbe a mangalica. Eleinte nem volt elegendő állat a kiszemelt fajtából, a kilencvenes évek elején a teljes hazai állomány néhány száz darabból állt. Ám a külföldi érdeklődés meghozta a gazdák kedvét a mangalicatartásra, ma már hétezer kocát tartanak nyilván.

A mangalicatartóknak sosem volt pénzük országos reklámkampányra, termékeik mára a "suttogó propagandának" köszönhetően mégis közkedveltté váltak. A fogyasztók körében híre ment, hogy a mangalica húsa nemcsak egészségesebb, de finomabb is, mint a többi sertésfajtáé. Az egyre növekvő kereslet láttán a vágóhidak is változtattak addigi álláspontjukon. 2000-ben a Gyulai Húskombinát Rt. saját, mangalicából készült termékcsaládot dobott piacra, tavaly pedig a Délhús-Pick csoport is úgy döntött, hogy mangalicából készít téliszalámit. A tehetősebb fogyasztók körében ma már divatosnak számít a házi mangalicavágás. Ennek köszönhetően az évente előállított 40 ezer hízósertésből csak 15 ezret dolgoznak fel a vágóhidak, a többinek a húsát már háztól elviszik, kilónként körülbelül 400 forintért.

Minden adott ahhoz, hogy a mangalicából készített termékek világmárkává váljanak, olyan különleges minőségű élelmiszerekké, mint a füstölt lazac vagy a kaviár - állítja Tóth Péter. Szerinte a mangalica sosem válik majd alapélelmiszerré. Ahhoz túl drága. A mangalicakolbász kilója például négyezer, a téliszalámié pedig ötezer forint felett van. A különleges húsipari termékeknek emiatt választékbővítő szerepük lehet. A modern fajták friss húsként, míg a mangalica inkább szárazáru (kolbász, szalámi, sonka) formájában kerülhet a fogyasztók asztalára.

Bármennyire jól eladható is a mangalica húsa, a magyar mezőgazdaság minden bajára nem lehet gyógyír ez a fajta. A termelők zöme ugyanis képtelen átállni a mangalicatartás technológiájára. A várakozások szerint 100 ezer darab fölé egyszerűen nem nőhet az állomány, mert egyszerűen nincs több olyan terület, amelynek adottságai megfelelnének a mangalica tartására. Ráadásul a jó fajta önmagában kevés a boldoguláshoz.

Mint Tóth Péter fogalmaz, mangalicatelepek is mentek már csődbe, mert tulajdonosaik nem értettek ahhoz, amit csináltak. További bizonytalanságot jelent, hogy a spanyol exportpiac nélkül életképtelen lenne az egész ágazat. Mivel drága termékekről van szó, a belföldi kereslet nem elég nagy ahhoz, hogy eltartsa az összes mangalicatartó gazdát.

 

Forrás: http://www.nol.hu/cikk/404476/