Ennek eredményeképpen a török hatóság, elismervén a hazai intézkedések hatékonyságát, feloldotta minden ehhez kapcsolódó korlátozó intézkedését. A szarvasmarhák és kiskérődzők kivitele így hazánk egész területéről akadálytalanná vált – közölte az Agrárminisztérium.

juh

A török hatóságok feloldották a hazánkkal kapcsolatos korlátozásokat – fotó: Shutterstock

A szarvasmarhákat és juhokat megbetegítő kéknyelv betegség 2015-ös megjelenése óta ezen állatok exportja számos harmadik országba akadozott, Törökországba csak bizonyos területekről, kiegészítő feltételek  teljesítése esetén valósulhatott meg.

A magyar állategészségügyi hatóság a továbbiakban is mindent megtesz annak érdekében, hogy a még fennálló kereskedelmi korlátozásokat enyhítse, illetve új piacokat nyisson a magyar vállalkozók számára.