"Ma már nem lehet érzésből színvonalas, versenyképes és fenntartható mezőgazdálkodást folytatni, az agrárium ugyanis komoly csúcstechnológiai és tudásintenzív ágazattá vált "– mondta Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a Dunapatajon tartott gazdanapon. A MATE, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és az Agrárközösség Kft. közös projektjének legfőbb célja is az, hogy 99 településen segítse a legkorszerűbb agrárdigitalizációs eszközök elterjedését.

A digitalizáció, a robotika és az űrtechnológia akkor tudja igazán támogatni a mezőgazdasági termelést, ha ott van mögötte az alapvető mezőgazdasági szaktudás, amely együtt megfelelő, gyümölcsöző szimbiózist alkot. Ennek a projektnek is az a legfőbb célja, hogy a környékbeli tapasztalt gazdák számára olyan technológiákat mutasson be, amelyek révén jóval hatékonyabb termelést valósíthatnak meg a hazai energiaellátás egyik központi térségében" – mutatott rá Dr. Gyuricza Csaba rektor.

Dr. Gyuricza Csaba

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a Dunapatajon tartott gazdanapon – fotó: MATE

Font Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke kiemelte, hogy ugyan a digitalizáció és a robotika terén az elmúlt évtizedekben óriási ugrás következett be, a mezőgazdaságban sok esetben mégis ugyanazt teszik, mint 30 évvel ezelőtt. A digitális fejlesztéseknek ugyanakkor a mezőgazdaságban és az erőforrások maximális hatékonyságának kihasználásában is helye és komoly szerepe van, melyhez a MATE kiváló, előremutató példákat mutat a térség gazdáinak.

drón

A digitalizáció, a robotika és az űrtechnológia támogatja a mezőgazdasági termelést – fotó: MATE

Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere elmondta, hogy az agrárium az elmúlt évtizedekben, és különösen az elmúlt 1-2 évben számos súlyos kihívással szembesült. Ám ezek a nehéz helyzetek egyúttal lehetőséget is teremtettek a modernizálásra és a mezőgazdaság válságállóvá tételére. Mint kiemelte, a projektben alkalmazott legkorszerűbb technikák is kiemelt segítséget jelentenek ahhoz, hogy a mezőgazdaságot egy megfiatalodó, megerősödő, versenyképes és környezettudatos ágazattá formálják a térségben.

Mint azt Süli János országgyűlési képviselő kiemelte, a projekt azért is jelentős, mert a Paks környéki beruházások kapcsán a régióba érkezők élelmezését a tervek szerint a környékbeli gazdálkodók segítségével oldanák meg. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a projekt keretében népszerűsített innovációk használata.

gazdák

A régióba érkezők élelmezését a tervek szerint a környékbeli gazdálkodók segítségével oldanák meg – fotó: MATE

Amennyiben a MATE, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és az Agrárközösség Kft. munkájának köszönhetően a térségi életszínvonal, illetve a települések és az agrártermelés versenyképessége növekedésnek indul, úgy a hazai vidék fejlesztésének jógyakorlatává válhat ez a térségi agrárfejlesztési program.

Ez a megjelenés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel történt együttműködés keretében jött létre.