Az INA horvát olajipari vállalat és a horvát földgáz-értékesítő vállalat, a PPD a török YILDIRIM-csoporttal írt alá szerződést a horvát Terra Mineralna Gnojiva nevű cég eladásáról, amely 54,52 százalékos részesedéssel rendelkezik Horvátország egyetlen műtrágyagyárában, a kutinai Petrokemijában – közölte az N1 horvát hírcsatorna pénteken.

Az INA és PPD közleménye szerint a Petrokemija átvilágítása és az adásvételi tárgyalás két évig tartott, a folyamat lezárása pedig akkor következik be, amikor a szerződésben foglaltakat teljesíti a török konszern.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalatot az INA és a PPD közösen alapította 2018-ban. Ezt követően fele-fele arányban 300 millió kunával (16 milliárd forint) tőkésítették fel a műtrágyagyárat, elkerülve ezzel annak csődbe jutását. A vállat stratégiai fontosságú volt, a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékát adta akkor, és több állami vállalat jövője is függött tőle.

A Petrokemija új többségi tulajdonosa átstrukturálta és optimalizálta az üzleti folyamatokat, megváltoztatta a cég üzleti modelljét, amely így már követni tudta az aktuális igényeket és a piaci mozgásokat. 2018 óta a Petrokemija nem fizetett osztalékot a részvényeseinek, a pénzt a cég további fejlődésére fordították.

A gáz magas ára miatt tavasszal azonban le kellett állítani a Petrokemija termelését. Ennek ellenére nem történt elbocsátás, a béreket folyamatosan kifizették és tiszteletben tartották a kollektív szerződésben foglalt jogokat.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalaton kívül 17,9 százalékos részesedéssel rendelkezik a Petrokemijában a horvát állami vagyonkezelő vállalat, a CERP, továbbá 12,73 százalékkal az egyetlen horvát tulajdonban lévő bank, a Horvát Postabank, 6,09 százalékkal az Adria-kőolajvezetéket kezelő Janaf horvát vállalat, 5,45 százalékkal a horvát Privredna Banka és 0,08 százalékkal a kisrészvényesek.

Indexkép: Pixabay