Csapadék ebben az időszakban nem valószínű, a légmozgás pedig gyenge vagy mérsékelt marad.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között valószínű. Ennél alacsonyabb értékeket a hidegre hajlamos helyeken, míg magasabb minimumokat északnyugaton, a nagyobb városokban, valamint a vízpartok közelében mérhetünk.
Kedd reggeltől az időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet, illetve a napközben képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás. Délutánig csupán elvétve, ezt követően azonban elsősorban a Dunántúl északnyugati felén és az Északi-középhegységben már elszórtan kialakulhat zápor, zivatar. Több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik a délies szél, amely a Dunántúlon késő délutántól északnyugatira fordul.
Fontos kiemelni, hogy a zivatarok környezetében erős, viharos széllökésekre is készülni kell. A legmagasabb hőmérséklet délután 28 és 33 fok között alakul.
Veszélyjelzés: Ma délután az északnyugati határszélre egy-egy zivatar besodródása nem kizárt. Kedd délután és késő délután elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, valamint az északi, országhatárhoz közelebb eső területeken alakulhatnak ki zivatarok. Ezeket viharos (általában 60-70 km/h, egy-egy erősebb cellában akár a 80 km/h-t is elérő) széllökés, lokális intenzív csapadék (mintegy 10-20 mm), illetve kisebb szemű (2 cm alatti) jég kísérheti, ami ellenőrzést és fokozott figyelmet igényel a gyümölcsösökben és a szántóföldeken. Éjszakára a zivatarok a középső és déli tájakat is elérhetik, ám ekkor már fokozatosan csökkenő számosságban.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Szóka István