Mikos István, a társaság vállalati igazgatója tájékoztatása szerint a legmodernebb technológiával felszerelt toastkenyér-gyár első üteme 100 új munkahelyet teremt.

A 14 ezer négyzetméteres üzemcsarnok a társaság által vásárolt, hét hektáros területen épül fel a társaság anyavállalata, a cseh Agrofert Csoport támogatásával.

A fejlesztésnek köszönhetően 2027-re Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzeme jön létre, ahol naponta 100 tonna kenyeret készítenek. Az üzem termékei a tervek szerint a magyar piac mellett Csehországba, Szlovákiába és a déli országokba is eljutnak.


A beruházás tervezésekor a cégcsoport több helyszínt megvizsgált, ezek között volt Győr, Bábolna és Mosonmagyaróvár is. A logisztikát, a helyi adottságokat, az árakat, a főváros és az autópálya közelségét, összevetve végül Tatát választották – ismertette az igazgató.

Mikos István elmondta, a vállalat számára fontos a szakemberképzés, ezért egy sokkoló hűtővel ajándékozták meg a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikumot és vizsgálják a további együttműködés lehetőségeit.

A Ceres jelenleg Győrben és Miskolcon van jelen, elsősorban napi termékeket, cipókat, toast kenyereket, kalácsokat gyártanak, valamint egészségtudatos táplálkozásba illeszthető termékeket készítenek.

A társaság az 1953-ban alapított Győr- és Vidéke Sütőipari Vállalat jogutódja. A Ceres Zrt. jelenleg 200 embert foglalkoztat.

A nyilvánosan elérhető cégbeszámolók szerint a vállalat nettó árbevétele 2023-ban 13 milliárd forint volt, 1,2 milliárd forint adózott eredményt elérve. Az árbevétel 2024-ben 12 milliárd forintra csökkent, 0,4 milliárd forint adózott eredmény mellett.

Forrás: MTI

Indexkép: Pexels