Nagy István agrárminiszter friss videóüzenetében arról számolt be, hogy az éghajlatváltozás okozta szélsőségek és a különböző állatbetegségek ellenére a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása és jövedelmezősége is emelkedni tudott az idei évben. A tárcavezető szerint 2025-ben a magyar agrárium komoly próbatételekkel szembesült. A kora tavaszi fagy nagy károkat okozott: a meggy, a cseresznye, az alma és a kajszibarack terméshozama helyenként 50–90 százalékkal esett vissza.
Az állategészségügyi kihívások között kiemelte a ragadós száj- és körömfájás újbóli magyarországi megjelenését, amelyre több mint öt évtizede nem volt példa. Emellett továbbra is jelentős gondot okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise és a madárinfluenza is.
A növénytermesztők számára sem volt könnyű év 2025. Európa történetének egyik legforróbb nyara miatt az aszály mintegy 500 ezer hektárnyi területen okozott pusztítást. Ez ugyan még mindig csak harmada a 2022-es extrém aszálykárnak, ám így is komoly veszteséget jelentett – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a kormány intézkedései sokat enyhítettek a helyzeten.
A nyár végére a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma szinte valamennyi borvidéken jelentős károkat hagyott maga után, tovább nehezítve a gazdák munkáját.
Nagy István kiemelte: a termelők szorgalma és kitartása példaértékű, amit a mezőgazdaság teljesítménye és a KSH legfrissebb adatai is alátámasztanak. A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 6,2 százalékkal nőtt. A sokféle nehézség miatt ugyan a teljes termelési volumen 3,6 százalékkal csökkent, ezen belül a növénytermesztés 8,7 százalékkal maradt el az előző évtől.
A kukorica hozama a csökkenő vetésterület miatt is 29 százalékkal, a napraforgó termésmennyisége pedig 7,3 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor a búza termelése 10, az árpáé 9, míg a rozsé 1,6 százalékkal emelkedett. Pozitív fejleményként említette azt is, hogy az állattenyésztés teljes kibocsátása 2,5 százalékos növekedést ért el: az élőállat-előállítás 2,4, az állati termékgyártás 2,6 százalékkal bővült.
A jövedelmezőség területén szintén kedvező eredmények születtek. A termelési tényezők jövedelme 11 százalékkal nőtt, míg a vállalkozói eredmény 21 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. A miniszter hangsúlyozta: a számos nehézség ellenére a biztonságos élelmiszer-ellátás egyetlen pillanatra sem került veszélybe.
Beszéde végén hozzátette: a gazdák továbbra is számíthatnak a kormány támogatására, hiszen – fogalmazott – a kormány és a termelők egymás szövetségesei. A gazdálkodók kitartása és munkája iránt pedig tisztelet és hála illeti őket.
Indexkép: illusztráció/Shutterstock