Volt idő, amikor a banán fenséges vendég volt a polgári nappalikban, majd egy másik korszakban ritka kincs, amiért sorban kellett állni. A sárga gyümölcs hol édes menekülés volt a mindennapokból, hol csupán illúzió – íz, ami elérhetőnek tűnt, de gyakran mégsem volt ott.



Banán mint társadalmi státusz

A húszas évek Budapestjén a banán maga volt a modernség, a polgári világ ízlésének megtestesítője. Nem csupán gyümölcs volt, hanem az asztal dísze, a kávé vagy pezsgő mellé kínált kiegészítő, amit rumba mártottak, vaníliával szórtak, és üvegtálban tálaltak fel – az ízlés és a jólét szimbóluma.

A cukrászdák kínálatában megjelent a banánfagyi, otthon készült banánsorbet, sőt, még banánleves is: borral, tojással, habgaluskával. Ezek az ételek ma már bizarrnak tűnhetnek, de egykor a gasztronómia csúcspontját jelentették.

A történelem keresztülrobogott a gyümölcsön

A második világháború, majd a szocialista átalakulás radikálisan újrarendezte a konyhákat is. A banán eltűnt, vagyis átalakult mítosszá: ha valahol felbukkant, az eseménynek számított. A 70-es, 80-as években a banán ritka vendég volt az üzletekben – amikor megjelent, hosszú sorok kanyarogtak utána, és gyakran egyetlen fürt megszerzése is családi ünneppé vált.


banan

illusztráció – Fotó: Pixabay

Egyszerre csoda és veszély

A banán kapcsán nemcsak a vágy és az íz jelent meg, hanem a félelem is. A 20. század elején sokan tartottak attól, hogy a banán egzotikus kártevőket, akár kígyókat hozhat magával. Aztán jött az újabb „fenyegetés”: 1931-ben a francia sütőipar-testület azért háborodott fel, mert egy lap szerint „jobb banánt enni, mint kenyeret”. A kenyér védelmére keltek – a banán túl egészséges, túl hatékony, túl vonzó volt.

Gasztronómiai újragondolás – banán alkoholban, sütve, töltve

Magyar Elek, a legendás gasztronómus szerint a banán remek hamvazószerdai desszert. Töltött banánok, banánkrém, banánhab – a receptek sora lenyűgöző. A palacsintatésztába mártott, majd sütött és vaníliás cukorral szórt banán már-már retró klasszikusnak számít. A szocializmus végére a banán újra kezdte visszanyerni helyét a konyhában, de már egészen más körülmények között.

Banán a szocialista pultokon: álom és valóság határán

A nyolcvanas években, amikor egy szállítmány megérkezett, a sorok mellett már viták is kialakultak. Az élelmiszerüzletek dolgozói és a vevők között gyakran feszült volt a hangulat – mindenki egy darabka Nyugatot akart hazavinni. A banán akkoriban nemcsak gyümölcs volt, hanem ígéret: valami máshoz tartozás, valami elérhetetlennek az íze.


Miért érdekes ez ma?

A banán története nem csupán gasztronómiai múltidézés. Társadalmi tükör, ami megmutatja, hogyan változott az ízlésünk, a lehetőségeink és a mindennapjaink. Egy gyümölcs, amely köré álmok, félelmek, hiányok és vágyak épültek.

A banán ma ismét hétköznapi – de ha egy pillanatra megállunk, és egy szelet régimódi banánkrémet kanalazunk, talán újra halljuk a polgári nappalik halk zongoraszavát, a szocialista sorban állás türelmetlen zsivaját – és megértjük, hogy a banán íze valójában mindig kicsit rólunk szólt.

Forrás: Magyar Nemzet

Indexkép: Pixabay