A kevés csapadékon kívül sok helyen a késő tavaszi fagyok is tovább gyengítették a már egyébként is komoly stresszben szenvedő kalászos állományokat.
A nedvességhiányból fakadó problémákat pedig tovább mélyíti, hogy a tavaszi időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, és a szükséges technológiai beavatkozások tervezhetősége és hatékonysága is elmarad a várakozásoktól.
A szakértői beszámolókért kattintson a névre!
_fitmax_750x750_0.png)
Pálfi Balázs
kísérleti mérnök
IKR Agrár Kft.
Az idei tavasz komoly kihívások elé állította országszerte a kalászos állományokat. A tavaly őszi szárazságot követően ugyan a tél folyamán érkezett annyi csapadék, hogy a kalászosok regenerálódni tudjanak, a talajok vízhiányát azonban ez sem tudta teljes mértékben pótolni. Sajnos ezt követően ismét komoly aszállyal kellett szembesülniük a gazdálkodóknak, az utóbbi évek egyik csapadékban legszegényebb tavaszát próbáljuk átvészelni, több-kevesebb sikerrel. A kevés csapadékon kívül sok helyen a késő tavaszi fagyok is tovább rontották a már egyébként is komoly stresszben szenvedő állományokat. Erről tanúskodnak sok helyen a növények elszáradt, elsárgult levélvégei.
Az országot járva, szemlézve az őszi búza fajtaösszehasonlító kísérleteinket, szomorúan láttuk, hogy néhány helyen már-már menthetetlen a helyzet. A legígéretesebb őszi búzatáblákat idén is a Dél-Dunántúlon, elsősorban Baranya és Somogy vármegyében találtuk, ahol május elején akár 8 tonna/hektár körüli terméseket becsültünk. Az északnyugati régióban – Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyében – már sokkal jobban megsínylették a csapadék nélküli időszakot a kalászos állományok, ezt tükrözi a gyenge bokrosodás, valamint az alsó levelek sárgulása, leszáradása, a zászlós levél „furulyázása”. A legaggasztóbb helyzettel a keleti országrészben szembesültünk, itt sok helyen csak 1-2 tonna termést látnak reálisnak a gazdálkodók, az állományok nagy részén pedig már a májusi esők sem segítenének.
Az IKR Agrár országszerte állít be őszi búza fajtaösszehasonlító kísérleteket, amelyek jól tükrözik az egyes régiók eltérő adottságait és az évjárathatásokat. Az idei kísérleti helyszíneink: Mosonmagyaróvár, Győr-Bácsa, Somogysárd, Pécs-Reménypuszta, Szeremle, Szirmabesenyő, Hajdúböszörmény és Végegyháza. A fajtasorokban a legjelentősebb nemesítőházak legújabb, legígéretesebb genetikai anyagai találhatók meg, többek között a Syngenta, a KWS, a RAGT, a Limagrain, a Saaten-Union, az Isterra és a Tradisco fajtái.
A kedvezőtlen évjárat ellenére több, kizárólag az IKR Agrár kínálatában elérhető fajta is biztató képet mutat. Ilyen például a Syngenta nemesítésű Pibrac, amely középkorai érésű, szálkás kalászú malmi búza. Jó kezdeti fejlődési eréllyel és kedvező nitrogénreakcióval rendelkezik, legnagyobb erőssége pedig a kiváló évjárati és termőhelyi stabilitás. Ezt az elmúlt évek kísérletei is igazolták: a 2022-es aszályos évben is több helyen 7,3–8,5 tonnás eredményeket produkált, míg tavaly a dunántúli kísérletek átlagában 9 tonna feletti termést adott. Az idei évben is biztató képet mutat minden kísérleti helyszínen.
Pibrac – Fotó: IKR Agrár Kft.
Szintén nagy várakozás övezi az idei évtől elérhető RGT Propulso fajtát, amely korai érésű, kiváló betegség-ellenállóságú és kiemelkedő aszálytűrő képességgel rendelkező búza. A tavalyi évben négy dunántúli kísérlet átlagában 9,25 tonna/hektáros eredményt ért el, amellyel a vizsgált 32 fajta közül a harmadik legjobb lett.
RGT Propulso – Fotó: IKR Agrár
További két Isterrás búza fajtát ajánlunk partnereink figyelmébe, amelyek vetőmagjai ugyancsak nálunk szerezhetőek be, az egyik a már évek óta bizonyító Complice, a másik pedig az Intensity. A Complice korai érésű, szálkás kalászú fajta, amely évek óta stabilan magas termésszintet biztosít. Saját kísérletekben 11 tonnát meghaladó eredményeket is produkált, négy év átlagában pedig 9 százalékkal múlta felül a kísérleti átlagot. Tavaly szintén 9 tonna feletti termést adott. Az Intensity ugyancsak jól teljesített, több mint 8,5 tonnás átlagterméssel bizonyította termőképességét.
Complice – Fotó: IKR Agrár
Intensity – Fotó: IKR Agrár Kft.
Az IKR Agrár őszi árpa fronton is több újdonsággal készül. A már ismert KWS Higgins mellett az idei évtől elérhető lesz a KWS Borrelly és az SU Sensation is. A KWS Higgins korszerű, hatsoros takarmányárpa, amely kiváló betegség-ellenállósággal és stabil termőképességgel rendelkezik. Üzemi körülmények között is bizonyított: Szarvason 9,5 tonnás, Kartalon pedig 176 hektáros területen 7,38 tonnás átlagtermést értek el vele.
Higgins – Fotó: IKR Agrár Kft.
Az új KWS Borrelly korai érésű, kettős vírusrezisztenciával rendelkező árpafajta, amely jól tolerálja a korai vetést és meghálálja az intenzív termesztési körülményeket. Az SU Sensation szintén korszerű genetika: korai virágzású, középkorai érésű fajta, amely mozaik- és törpülésvírus-rezisztenciával rendelkezik, emellett kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően az ország szinte valamennyi termőterületén eredményesen termeszthető.
Az IKR Agrár az idén is megszervezi országos kalászos- és repce-fajtabemutatóit. Bár az idei évjárat várhatóan nem a rekordtermésekről szól majd, a bemutatók jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a termelők megbizonyosodjanak róla, hogy ezek az új, modern nemesítésű fajták hogyan reagálnak a kedvezőtlen, aszályos időszakra.
További információ: www.ikragrar.hu
Kollégáink elérhetősége: https://ikragrar.hu/kapcsolat
_fitmax_750x750_0.png)
Zsarkó Zoltán, operatív igazgató
Dr. Nagy Zoltán, nemesítési programvezető
Pugris Tamás, fajtafenntartási és kísérleti osztályvezető
Gabonakutató Nonprofit Kft.
A hazai kalászos gabonák termesztését a jelenlegi szezonban alapvetően az időjárási szélsőségek, a változó piaci környezet és a termelési költségek magas szintje határozta meg.
A 2025-ös aratás után a termelők jelentős része az őszi kalászosok vetésterületének növelése mellett döntött. Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint 2025 őszén az őszi búza vetésterülete közel egymillió hektárra emelkedett. A gazdák számára a kalászosok továbbra is viszonylag biztonságos növénykultúrát jelentettek.
Az őszi vetési munkákat ugyanakkor több térségben nehezítette a száraz talajállapot. A Gabonakutató már évek óta úgy műveli a talajait, hogy minél több szerves anyag maradjon a területen és a talajnedvesség megőrzésére nagy hangsúlyt fektet. A kalászos vetésénél fontos tapasztalat, hogy minél több nedvességet meg kell őrizni! Az Alföld jelentős részén már októberben csapadékhiány alakult ki, ezért a kelés sok helyen elhúzódott. A nehézkes kelés és a vízhiány miatt a kalászos állományok gyengén bokrosodtak. Sok helyen az oldalhajtások el is száradtak. Tehát az első, amit tapasztaltunk a szántóföldi szemléken, hogy alacsonyak a növényenkénti kalászszámok, különösen az aszályra érzékeny fajtáknál. A legmagasabb kalász számokat a GK Arató (1. fotó) és GK Szereda (2. fotó) fajtáknál tapasztaltuk, mind Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyében is. Az aszálytűrő fajtákra jellemző, hogy még nehéz körülmények között is jól bokrosodnak és a levélszáradás lassú, fokozatos. Az aszályérzékeny fajtáknál a kalász csúcsi része elszárad, a virágok nem tudnak kifejlődni kalászoláskor. A nemesítésben az idei szezon különösen értékes, hogy csak az igazán aszálytűrő fajtajelöltek kerüljenek a piacra a közeljövőben.
Fotó: Gabonakutató Nonprofit Kft.
Fotó: Gabonakutató Nonprofit Kft.
2026 tavaszára az agronómiai helyzet ismét bizonytalanná vált. Február végétől áprilisig az ország nagy részén a tartós csapadékhiány folytatódott, ez a szárba indulást kedvezőtlenül érintette. Az állományok fejlődése megtorpant, különösen a gyengébb vízgazdálkodású területeken. Az áprilisi lehűlések és helyenkénti fagyok tovább növelték a stresszhatásokat, miközben a növényvédelmi munkák időzítése is nehezebbé vált. A gazdálkodók számára komoly kihívást jelentett a megfelelő nitrogén-utánpótlás időzítése.
A május közepi esők jelentős gombafertőzést okozhatnak, miközben alacsony felvásárlási árakról hallani. A gombás kalászfertőzések ellen nem lehet halogatni a védekezést, de ez jelentősen emeli a termelési költséget. A Gabonakutató kórtani kutatásaiban a GK Pilis mindig jó eredményekkel szerepel, prémium lisztminősége mellett a kalászfertőzésekkel szemben ellenálló, így kevés fungicides kezeléssel is jó minőségű termés takarítható be. A csapadékos május eredményeit folyamatosan nyomon követjük a természetes fertőzések vizsgálatával, de folytatjuk a kórtani kísérleteinket is, hogy lássuk mely új fajtáink rendelkeznek a legjobb ellenálló képességgel.
Az árpaállományok május közepére mind kikalászoltak. A téli hótakaró miatt a levélbetegségek hamar megjelentek, így szükséges volt a védekezés, de mivel a fajtáink az átlagnál ellenállóbbak egy kezelés elegendő volt a fertőzések megfékezésére. Jelentős rovarkártételt is tapasztaltunk április végén, május elején, különösen a bundásbogár jelent meg nagy számban és szükséges volt a inszekticides védekezés.
Fontos tanulság, hogy a megfelelő fajtaválasztás kulcskérdés a búza- és árpatermesztésben. Jelentős költségmegtakarítás érhető el a jó kórtani tulajdonságokkal rendelkező fajtákkal. A Magyarországon nemesített, kifejezetten szárazságtűrésre szelektált növények jelentik a garanciát arra, hogy nehéz körülmények között is biztos, jó minőségű termésre lehessen számítani. Széles körű portfólió, megbízható termés – jó döntés a Gabonakutatót az aszályos időkre is!
_fitmax_750x750_0.png)
Bene Zoltán
cégvezető
Karintia Kft.
Aszály van, ez probléma. De tartok tőle, hogy van ennél egy nagyobb problémánk.
Az elmúlt években a bő termőképességű búzafajták uralták a hazai vetésterületet. Az eredmény ugyanakkor csalódást keltő: Az elmúlt 5 év (2021-2025) hazai átlaga még az 5,5 tonnát sem éri el hektáronként. Kívánom, hogy tévedjek, az idei betakarítási adatok láttán még elkeserítőbb lesz a kép. A termésátlagokban tehát nem látszódik az irányváltás a bő termőképesség felé, ugyanakkor a malomipari feldolgozók – a gazdákkal együtt - egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Egyre nagyobb kihívást jelent a malmok számára ugyanis, magas reológiai tulajdonságú, homogén minőségű hazai termésű búzát vásárolni. Ennek oka, hogy a gazdák és a kis integrátorok jellemzően fehérje alapon tárolták be / vásárolták fel a búzát. A fajtához erősen kötődő, a prémium minőség alap paraméterét jelentő reológia tulajdonságokat, úgy, mint a nyújthatóság, tészta stabilitás, rugalmasság, víz felvevő képesség stb. pedig mellőztük. Pedig ez alapvetően csak fajtaválasztás kérdése.
Következmény?
Fehérje alapon homogén, ugyanakkor reológiai tulajdonságokban elkeserítő, de legalább is inhomogén tételek.
Következmény Nr 2?
A hazai piacon: a malmok egyre inkább hiányt szenvednek, így keresik a magas reológiai tudású, homogén tételeket, hiszen az nem jelenthet tartós megoldást, hogy ha prémium minőségű lisztre van szükség, akkor az ahhoz szükséges prémium tudású búzát külföldről szerzik be.
Az export piacon: A legjelentősebb felvevő piacunk Olaszország. Ők évről évre több gabonát vásárolnak fel Magyarországról, mint az összes hazai malom együttvéve. Felmerülhet a kérdés: ők is keresik a hazai prémium minőségű búzát? A válasz elkeserítő: az olasz malmok prémium búza igénye esetén, sajnos nem a mi telefonunk csörög. A magyar gabonával ebben a szegmensben már nem számolnak, de legalább is a rendkívül inhomogén reológiájú tételek láttán erős bizalmatlanság mutatkozik az irányukból. Megoldják a prémium minőség beszerzését helyettünk más országból.
És amíg nem leszünk képesek homogén minőségben, magas reológiai tudású tételeket szállítani, addig maradunk mi a gyenge minőség szállítói. Mindezt sajnos alacsony termésátlagokkal. Márpedig tömegáruval nem mi fogunk tudni diktálni a piacon. Ukrajna közeledésével, tartok tőle ez csak súlyosbodni fog, pedig 100 évvel ezelőtt, Hankóczy Jenő irányítása mellett már sikerült a világ élvonalába kerülnünk a magyar prémium liszttel.
Tanulság?
Menni kell és tenni kell – csak nem mindegy, hogy merre. A mi stratégiánk kristálytiszta: Szerintünk a prémium búza útja játható. A Karintia hosszú távon, tudatosan és következetesen építi a prémium irányt, a prémium minőségre alkalmas genetikáktól a felvásárló piacig, legyen szó hazai malmokról vagy a legnagyobb hazai exportpiacról. Ezt nem csupán vetőmagosként, hanem az olaszországi piacon évtizedek óta aktív terménykereskedőként is állíthatjuk.
Érdemes velünk tartani, mert a minőség újra érték. Évtizedekkel ezelőtt megláttuk a lehetőséget a prémium búza termesztésében. Most egyre többen csatlakoznak hozzánk.
Szerintünk?
Az egyre bizonytalanabb jövőt kevésbé jósolni-, mint inkább alakítani kell! Így hát utat mutatunk. Egy járható utat:
A PRÉMIUM BÚZA ÚTJÁT.
A prémium programunkhoz, prémium tudású fajtákat is kínálunk!
A Karintia a 11 bőtermő kalászos fajta mellett, további 9, köztük a hazai és a nemzetközi malmok által is elismert lágy-és durumbúza fajtákat kínál a PRÉMIUM KATEGÓRIÁBAN. A Karintia prémium lágybúza és durumbúza fajtái által az országos termésversenyekben (GOSZ–VSZT–NAK búza fajtakísérletek; ÖMKi–VSZT–NEBIH ökológiai tesztek) és a szakmai kiállításokon elért számos oklevél-eredmény is azt mutatják, hogy prémium fajtáink következetesen és folyamatosan igazolják a kiemelkedő teljesítményt.
Szeretne velünk tartani?
Várjuk Önt egy nyílt szakmai párbeszédre, ahol közösen gondolkodhatunk a prémium búza termesztésének kihívásairól és perspektíváiról. A prémium búza termesztésének sikeréhez az egész ellátási lánc együttműködése szükséges — de a középpontban mindig a GAZDA áll.
Lássuk, érdemes-e belevágni?! - Várjuk Önt is egy NEM SZOKVÁNYOS, tartalmas búza szakmai napra, inputanyag beszállítók, terménykereskedők, malmok, pékek, kutatási-oktatási, minőségellenőrzési partnerek és gépkereskedők részvételével!
Fotó: Karintia Kft.
…és hogy ne csak beszéljünk róla: a prémium ízekről Szabadfi Szabolcs, a Karintia prémium nagykövete „Szabi a Pék” gondoskodik.
Fotó: Karintia Kft.
_fitmax_750x750_0.png)
Bódis Zoltán
Kiemelt Ügyfélkapcsolati és Kalászos Portfólió Vezető
Limagrain Hungária Kft.
Az idei szezon ismét próbára tette a kalászos állományokat: a csapadékhiány, a tavaszi lehűlések és a változó környezeti körülmények mellett különösen felértékelődött a stabil genetika és a jó alkalmazkodóképesség szerepe. A helyszíni tapasztalatok jól mutatják, hogy a megfelelő hibridválasztás milyen fontos a termésbiztonság szempontjából.
A zirci állomány jól szemlélteti az LG ZEBRA alkalmazkodóképességét: a mindössze 110 mm csapadék és az áprilisi–májusi fagyok ellenére az állomány egészséges és kiegyensúlyozott képet mutat (eddig csak egyszeri gombaölőszeres kezelésre volt szükség). A hibrid genetikai potenciálja nehezebb körülmények között is jól érvényesül, ami biztató alapot jelent majd a 2026–27-es vetőmagszaporításhoz. (eddig csak egyszeri gombaölőszeres kezelésre volt szükség). A nagy érdeklődés miatt 2026-ban már négy helyszínen zajlik az ELIT–I. fokú, valamint több mint 40 helyszínen az I.–II. fokú szaporítás.
1. Az LG ZEBRA állomány Zircen a tavaszi fagyok és csapadékhiány ellenére is jó kondícióban fejlődik. 2026.05.13. – Fotó: Limagrain Hungária Kft.
A Pécsváradi Agrover Kft.-nél megtekintett LG ZEBRA takarmányárpa állomány ismét megerősítette a hibrid egyik legnagyobb előnyét: a stabilitást. A korai érés, az erős télállóság és a BYDV-rezisztencia mellett magas terméspotenciál jellemzi. A 2025-ös mezoparcellás kísérletekben Chernelházadamonyán 10,98 t/ha terméseredményt ért el, ami jól mutatja a hibrid intenzív termesztési potenciálját.
2. Stabil, egészséges LG ZEBRA állomány a Pécsváradi Agrover Kft. területén. 2026.05.08. – Fotó: Limagrain Hungária Kft.
A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél megtekintett RUCHE tritikálé állomány erőteljes, egészséges és egyöntetű képet mutatott. A levágott állomány 33 t/ha hasban szenázsolt mennyiséget adott, visszaigazolva a fajta kiváló termőképességét.
A hosszú, közepesen tömött kalászok mellett jó télállóság és széles vetésidő-optimum jellemzi. Közepes vagy gyengébb adottságú területeken is megbízható választás lehet takarmány- és szilázscélra.
3. Erőteljes és egyöntetű RUCHE tritikálé állomány Mezőhegyesen, betakarítás előtt. 2026. április 24. – Fotó: Limagrain Hungária Kft.
A Dombegyházi Agrár Zrt. területén az LG ZEBRA állomány biztató képet mutat. A hibrid fő erősségei a nagy termőképesség, a jó alkalmazkodóképesség, a betegség-ellenállóság és a középkorai érés. A BYDV-rezisztencia hatékony védelmet biztosít az árpa sárga törpülés vírusával szemben, ezzel csökkentve a terméskiesés kockázatát. A jelenlegi állapot alapján jó terméskilátások láthatók – a további fejlődéshez már csak a csapadék hiányzik.
4. Biztató fejlettségű LG ZEBRA őszi árpa állomány Dombegyházán. 2026. április 24. – Fotó: Limagrain Hungária Kft.
Az idei szemlék tapasztalatai jól mutatják, hogy a megfelelő genetika és alkalmazkodóképesség a nehezebb évjáratokban is komoly előnyt jelent.
_fitmax_750x750_0.png)
Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
Országszerte küzdenek a növények a csapadékhiánnyal, sőt talajaink mélyebb rétegei is kifejezetten szárazak, emiatt igen változatos a kalászosok általános állapota. A nedvességhiányból fakadó problémákat tovább mélyíti, hogy a tavaszi időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, és a szükséges technológiai beavatkozások tervezhetősége és hatékonysága is elmarad a várakozásoktól.

Az aszály jelei látványosak (Győr-Moson-Sopron vm.) – Fotó: SAATEN-UNION Hungária Kft.
Felmerül a kézenfekvő kérdés, hogy milyen módszerekkel tudunk az évek óta tartó, általánossá váló kedvezőtlen körülményekre reagálni.
A legfontosabb a táblaszintű alkalmazkodás, a megszokások kerülése a gazdálkodás során, amiben első helyen van talajaink kíméletes és nedvességmegőrző, a csapadék befogadását segítő módszerekkel történő művelése. A szervesanyag-tartalom növelése, a talajbiológia támogatása és a kedvező vetésforgó az alkalmazkodó termelési módszerben kiemelt szerephez jut. Ahol ezekre a szempontokra figyelnek, ott a kalászos kultúrák megfelelő fajta- vagy hibridválasztás esetén sokkal ígéretesebb állományokat mutatnak.
A megfelelő alapozásra már ősszel szükség van, hiszen kis túlzással kijelenthető, hogy a jelentősen megváltozott termelési környezetünkben szinte minden ekkor dől el.
Az őszi időszak meghatározza a kalászosok teljesítményét és az állományok korai aszállyal szembeni ellenálló képességét. Minden támogató beavatkozás – őszi gyomirtás, fejtrágyázás, gombakórokozókkal és rovarkártevőkkel szembeni védekezés – tavasszal gyorsan regenerálódó, dinamikusan fejlődő és mély gyökérzetet nevelő, jó kondíciójú, záródott és a korán jelentkező aszálynak ellenálló állományok kialakítását segíti elő. A megfelelő technológiával kezelt állományok ellenállóbbak, kedvező a mikroklímájuk, a jól bokrosodott növények összezárnak, így nem perzseli és melegíti a nap a talajt. A stabilabb állapotú kalászosok messziről is látszanak, és egyértelmű, hogy aki ősszel gondosabb, az jobb eredménnyel fogja zárni a kihívásokkal teli szezont.

A záródott, jó kondíciójú állomány jobban bírja a korai aszályt – Fotó: SAATEN-UNION Hungária Kft.
Megosztott kockázat, stabilabb hozam érhető el a megfelelő faj-, fajta- és hibridválasztással.
Az őszi árpa látványosan jobban alkalmazkodik és relatív kisebb ráfordítással termelhető, mint az őszi búza. Ezzel a gyakorlati szakemberek tisztában vannak, ami a vetésterületi adatokból is látszik: országszerte előszeretettel dolgoznak a termelők a megbízható termést ígérő, vírusrezisztens és hagyományos árpákkal. Az őszi búza a legnagyobb területen vetett kultúra napjainkban is, esetében a hagyományos fajtákon túl a hibrid búzák kedvező agronómiai adottságaik révén a nehéz termelési években is jól hasznosíthatók, és alkalmazkodóképességük révén jól beilleszthetőek a fajtaválasztási stratégiába.

A SAATEN-UNION stressztűrő APEXUS őszi búzája az aszály ellenére ígéretesen fejlődik (Nógrád vm.) – Fotó: SAATEN-UNION Hungária Kft.
A kockázatmérséklés további eszköze a fajta- és termőhelyismereten alapuló, megfelelő tenyész- és virágzási idejű fajta vagy hibrid a megfelelő termőhelyre elv követése, hiszen így mérsékelhetjük a kritikus fejlődési időszakokban az aszály okozta termésveszteséget és termelési kockázatokat.
Összegezve a víz az úr, és a hiánya bizony országszerte látszik gabonáink állományképén, biomasszatömegén és várható teljesítményén, de nem reménytelen a helyzet. Számos jól működő és összefüggéseiben kezelt, a kockázatkezelés elemeit tudatosan alkalmazó gazdálkodási gyakorlat eredményeivel találkozhatunk a kalászos állományok mustrálása során. Olyan is előfordul – különösen az alföldi térségben –, ahol minden próbálkozás ellenére az állományok már hetek óta komoly termésveszteséget mutatnak. Az árulkodó jelek közé tartozik a sarjúhajtások jelentős csökkenése, gyengén bokrosodott és felsülőben lévő állományok, a kalászorsó hosszának redukciója, kevés életképes kalászpadka, vízhiány- és tápanyagfelvételi problémák, relatív tápanyaghiány, csökkent fotoszintetikus aktivitás.
Egy biztos, a májusi esők aranyat érnek, amit oly sokszor emlegettünk az állományszemlék során, ezért abban bízunk kollégáimmal, hogy a csapadék országos szinten érdemi mennyiségben megérkezve fogja segíteni a kalászosok eredményességet.
További információ: www.saaten-union.hu
_fitmax_750x750_0.png)
Kiss Nikolett
fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.
A magyarországi kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tritikálé, rozs, zab) termesztése továbbra is a hazai szántóföldi növénytermesztés gerince. A legjelentősebb kalászosaink közül 2025/26-os szezonra datált vetésterület az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) közlése szerint búzából 984 ezer hektár, - ami 60 ezer hektáros bővülést jelent az előző évihez képest -, őszi árpából 10%-os növekedéssel 310 ezer hektár fölé rúg a termőterület nagysága, míg durumbúzából 51 ezer hektár, ami pontosan 58%-os rekord területnövekedést jelent.
Talán nem is lep meg senkit, hogy a gazdák az elmúlt évek gazdasági és időjárási anomáliái után miért a kalászosoknak szavaztak növekvő bizalmat és gondolták a kockázatcsökkentés egyik legjobb megoldásának nagyobb arányú termesztésüket.
Ugyanakkor a geopolitikai bizonytalanságok, az EU-s növényvédőszer engedélyezések, energia- és műtrágyaárak körüli instabilitások mellett a növénytermesztésnek továbbra is a legnagyobb “ördöge” az évjárathatás,de még mindig kisebb rizikónak ígérkezik őszi kalászost vetni, mint tavasziakat, legalábbis az utóbbi évek tapasztalatai alapján. Visszatekintve erre az évjáratra elmondható, hogy a talajok őszi-téli feltöltődése e szezonban is későn kezdődött és területileg változó arányban történt meg. A tavaszi újraindulást a “hosszú hófedés, lassú olvadás csodája” még pozitív irányba állította, ám a március- április ismételten rekord közeli negatív értékeket hozott a csapadék mennyisége szempontjából, melyre ráadásként az elhúzódó hideg és szeles kíséret is feltette az i-re a pontot, és tovább gyengítette a növények fejlődését.
A HungaroMet adatai alapján április 30-ig az azt megelőző 30, illetve 90 napban 25-45, illetve 20-70 milliméternél kevesebb csapadék esett az átlagosnál, a felszínközeli talajrétegek 20-30 centiméteren kritikusan szárazak, az Alföldön, különösen a Duna-Tisza közén és a Mezőföldön 80-120 milliméternyi nedvesség hiányzik a felső egyméteres talajrétegekből. Kijelenthetjük, hogy az idei évben a termésátlagokat meghatározó körülmények közül nem a kórokozók, hanem a vízhiány kapja majd a legnagyobb szerepet. Ennek következtében a tavaszi újrainduláskor a bokrosodás nem tudott kiteljesedni, a kalászdifferenciálódás, a megtermékenyülés és magfejlődés a területek zömén elmaradt a potenciálistól. A növényállományok zöldtömege, elsősorban az alsó levelek szintjén fokozatosan felsült, a növények megnyúlási folyamata korán stagnálódott, ezért sok helyen találkozunk 30- 40 centiméteres őszi búza állományokkal, gyér kalásztömeggel, alig térdet érő őszi árpa táblákkal.
1. kép Őszi búza állomány május 8-án Martonvásáron – Fotó: Syngenta Kft. | 2. kép Szemenként vetett őszi búza állomány május 8-án Martonvásáron – Fotó: Syngenta Kft. |
(Megjegyzendő: a cikk írásakor hullott országos esők egyes esetekben életmentőként érkeztek, ha nem az utolsó utáni órában). És bár ez idáig nem a kórokozók elleni védekezés határozta meg a termesztés sikerét, a kalászfuzáriózis kórokozóira (F. graminearum, és a F. culmorum a két legjellemzőbb faj) azonban érdemes odafigyelni, hiszen ezek kevés csapadékkal (néhány mm) vagy tartósabb harmattal is beérik, és elindítják a fertőzési folyamatot. Ha már az aszály miatt nem tudjuk a termésünket maximalizálni, legalább a maradékot ne a fuzárium vigye el.
Mindezek fényében látjuk és tudjuk is, hogy ma már nem csak a termés, hanem a termésstabilitás, az alkalmazkodóképesség, a stressztolerancia, a betegség-ellenállóság és a technológiai rugalmasság is fontos szerepet kap a kalászos fajta vagy hibridválasztásunk során.
A Syngenta globálisan és a magyar piacon is meghatározó szereplője az őszi kalászosok, beleértve az őszi árpa nemesítésnek. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, az eddig Hyvido brandnév alatt futó Jallon, SY Dakoota és SY Moovy mellett, bevezetésre kerültek az első Hyvido Neo hibridárpáink, az SY Zoomba, és az SY Kestrel - melyek a magyar piacon eddig egyedülálló vírusrezisztenciával is rendelkeznek.
Hibrid árpáink előnye a konvencionális árpákkal szemben most többszörösen felértékelődik, hiszen robusztus gyökérfejlesztésük által könnyebben, nagyobb területről tudnak felvenni a talajból nedvességet és tápanyagot, ezáltal ellenállóbb állományt fejlesztenek, várhatóan stabilabb terméshozammal. (3. Kép)
3. kép Hyvido hibrid árpa gyökérredszere vs. konvencionális árpáé – Fotó: Syngenta Kft.
Egy olyan évben, mint az idei, különösen öröm hallani, hogy termelőink elégedettek ezekkel az állományokkal és bizakodással várják a betakarítási szezont. (4-5. Kép)
4. kép SY Dakoota Nőtincsen (Nógrád vármegye) – Fotó: Syngenta Kft.
5. kép SY Jallon Tiszaderzsen (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) – Fotó: Syngenta Kft.
KÖRKÉRDÉS programunkkal hétről hétre jelentkezünk. Olyan témákat helyezünk fókuszba, amelyek a gazdálkodók számára támpontot adnak az inputanyag-beszerzés terén, továbbá választ adnak az agrotechnológiai kérdésekre.
_fitmax_750x750_0.jpg)



_fitmax_750x750_0.jpg)
_fitmax_750x750_0.jpg)


















_fitmax_750x750_0.jpg)
_fitmax_750x750_0.jpg)