Csütörtök estig napos időre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel. Nyugat, északnyugat felől azonban megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon, majd az esti óráktól már az Északi-középhegység térségében is elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. A ma délutáni és esti órákban a Dunántúl délnyugati felében helyenként zivatarokra is készülni kell, amelyeket 55-65 km/h-s szél és kisméretű jég kísérhet. A délies szél nagy területen élénk, néhol erős lesz. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Az éjszakai órákban délnyugat felől északkeleti irányba vonulva néhol továbbra is van esély zivatarok kialakulására.


Pénteken az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésben bízhatunk, majd délutántól nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Több helyen, akár több hullámban várható zápor és zivatar – erre a legkisebb esély az északkeleti csücsökben és a délkeleti tájakon mutatkozik. A délies szelet élénk, néhol erős, a zivatarok környezetében pedig viharos lökések kísérik.

Figyelem! A pénteki zivatarokhoz viharos (60-80 km/h) szél, jégeső és intenzív csapadék társulhat. A délutáni és esti órákban, elsősorban a keleti országrészben, hevesebb zivatarok is előfordulhatnak 85 km/h feletti széllökésekkel, 2 cm-t meghaladó jéggel és 25 mm-nél is több helyi csapadékkal.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul: északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, délkeleten pedig a legmagasabb értékeket.


SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay