A vizsgálat célja annak feltárása, hogy a szervezet működése megfelel-e a szakmai és törvényességi követelményeknek, valamint mennyiben érvényesül a gazdálkodók érdekképviselete a kamarai rendszerben – írta közösségi oldalán Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.
Az átvilágítás során a szervezet működésének több területét is megvizsgálják. A tervek szerint az ellenőrzés kiterjed a döntéshozatali folyamatokra, a gazdálkodás átláthatóságára, valamint arra is, hogy a kamara mennyiben tudja politikai befolyástól mentesen ellátni feladatait.
Bóna Szabolcs szerint a kamarának elsődlegesen a gazdálkodók érdekeit kell képviselnie.
– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia – fogalmazott a posztban.
A miniszter közlése szerint azt is vizsgálják, hogy a szervezet működésében milyen mértékben jelenik meg az átpolitizáltság, illetve mennyire átláthatók és szakmailag megalapozottak az egyes belső folyamatok.
Bóna Szabolcs úgy véli, a jelenlegi rendszer több ponton felülvizsgálatra szorulhat.
– Fontos lenne átalakítani a jelenlegi működést, amihez a választási rendszert és magát a kamarai struktúrát is újra kell gondolni – írta.
A tervezett kormányzati és szakmai egyeztetések célja egy olyan agrárkamarai modell kialakítása, amely a kezdeményezők szerint erősebb szakmai érdekképviseletet biztosít a gazdálkodók számára. Az elképzelések között szerepel az átláthatóbb működés, a tagdíjrendszer felülvizsgálata, valamint a kamarai szolgáltatások hatékonyabb működtetése.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Magyarország egyik legnagyobb szakmai köztestülete, amely kötelező tagsági rendszerben képviseli a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidékfejlesztés szereplőit. Az átvilágítás eredményei várhatóan alapul szolgálhatnak a szervezet jövőbeni működését érintő esetleges változtatásokhoz.
Forrás és indexkép: Facebook/Bóna Szabolcs