john deere találatok 138 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
24.950.000 Ft +ÁFA
ÚJ John Deere 730X 9,15 méteres, változtatható mélységű Vario gabona vágóasztal, repcekaszák, szállítókocsi, LED világítás, kalászemelők Évjárat: 2023/2025 Önsúly: 6010 kg Vágóasztal mérete: 9,15 m Szállítókocsi: Igen Felfogatás: John Deere Garancia:...
32.000.000 Ft +ÁFA
Tulajdonostól eladó John Deere W650 2WD kombájn CommandCenter monitor, légkondicionáló, szecskázó, doblassító, kukorica átszerelő készlet, vonófej, John Deere 618R gabona asztal és vágóasztal szállítókocsi felszereltséggel eladó. Telefonszám: +36...
John Deere 9540 WTS 2WD 5 ládás kombájn John Deere 615R gabonaasztallal, 1db kardántengellyel, 2db rendválasztóval, 8 db kalászemelővel, szecskázóval, doblassítóval, vonófejjel, vágóasztal szállítókocsival eladó. Gyártási év: 2002 Teljesítmény (LE):...
John Deere S770I kombájn eladó, 900/60R38 , 620/75R26 méretű gumiabroncsok, 4WD. Gyártási év: 2025 Teljesítmény (LE): 445 Üzemóra: 2616/1544 Helység: Győrszemere
John Deere 9640 WTS kombájn 2 db sárga villogóval, 1 garnitúra kukorica készlettel, 1 db vonófejjel, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 14 db kalászemelővel, 1db tartalék kaszával, szecskázóval, John Deere 620R gabona vágóasztallal együtt...
John Deere S680i 4WD kombájn 1 db gyári GS3 monitorral, 3 db kamerával, 3 db forgólámpával, 1 db automata vonófejjel, AT Ready automata kormányzás előkészítéssel, Prodrive 2 sebességváltóval, elektromos fűtött tükrökkel eladó. Gyártási év: 2012...
John Deere C670 kombájn 4WD hajtással. 622R vágóasztallal, Zürn Raps Profi II repcetoldattal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009 Teljesítmény (LE): 380 Üzemóra: 1712 Helység: Nádudvar
14.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 9640i WTS (4009/6474 üzemórás) 6 ládás, 620R 6,1m asztal + kocsi, doblassító, klíma, piros rendszám, 800/65R32 gumizás Évjárat: 2006 Motor üzemóra: 6474 Cséplő üzemóra: 4009 Motorteljesítmény: 317 LE (maximum: 318 LE) Hengerűrtartalom:...
Geringhoff Mais Star Horizon 600F 6 soros kukorica adapter 2017-es évjárat, 6 soros, hidraulikusan összecsukható, automata talajkövetés, John Deere felfogatással, súlya: 2560 kg, egy tulajdonosa volt Érdeklődni:+36309211675 Látogasson el...
Geringhoff Mais Star Horizon 600F 6 soros kukorica adapter 2019-es évjárat, 6 soros, hidraulikusan összecsukható, automata talajkövetés, John Deere felfogatással, súlya: 2560 kg, egy tulajdonosa volt Érdeklődni:+36309211675 Látogasson el...
11.000.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere WTS 9640 kombájn kiváló állapotban. A kombájnhoz tartozik egy John Deere 620R gabona adapter, két tengelyes asztalszállító kocsi, valamint szecskázó. Üzemóra: 6714/4360. Jó állapotú gumiabroncsokkal felszerelve. Kényelmes...
74.900.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.6 m, Szállítókocsi, Hozammérő, GPS hozamtérképezés, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (60%); Mitas 500/80R28 (40%), csépelt óra: 1090 h. John Deere motor. Terület: 4321 ha.
John Deere C670 2WD kombájn Prodrive sebességváltóval, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 10 db kalászemelővel, automata kormányzás előkészítéssel, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, John Deere 625R gabonaasztallal és vágóasztal...
Automatikus fordítás
117.500 EUR
2025. december 1. 11:54 John Deere Lengyelország
A kommunikáció lengyel, angol, román, olasz, francia, német, ukrán és orosz nyelven lehetséges. Vegye fel velünk a kapcsolatot. John Deere S 680 i kombájn 2014 Futásteljesítmény: 1 781 / 2 705 h Motor: 547 LE Heder: 9,15 m Zurn repcetábla...
65.980.000 Ft +ÁFA
Kiváló állapotú John Deere S670 kombájn 4WD, John Deere 625R gabonaasztallal, vágóasztal szállító kocsival eladó. Évjárat: 2014. Cséplő órák száma: 2243. A kombájn automata kormányzással (GS monitor, antenna, aktiváló kulcsok), nedvességmérővel,...
79.950.000 Ft +ÁFA
John Deere S790i 4WD (1148/1755 üzemórás) rotoros, SF6000 AutoTrac, 202 kW ferdefelhordó, összkerékhajtás, ActiveYield, 800/70R38, ProDrive, LED, kompresszor Évjárat: 2020 Motor üzemóra: 1755 Cséplő üzemóra: 1148 Motorteljesítmény: 543 LE (maximum:...
John Deere W650 kombájn Geringhoff Variostar gabonaasztallal, vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, szecskázóval, 2 db repcevágó oldalkaszával, kardántengellyel, rendválasztóval, 15 db kalászemelővel, Goodyear...
50.000.000 Ft +ÁFA
Évjárat: 2015 Üzemóra: 1538 óra Teljesítmény: 251 kW / 341 LE Gumi méretek (első): Firestone 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin 480/80 R26 Azonosító: R99-200-1176-02
8.800.000 Ft +ÁFA
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 5305 cséplő és 7360 motor üzemórával! Elöl, hátul 80%-os gumik. Tartozékok: - 816-os gabonaasztal - szállítókocsi - kukorica átszerelő készlet - szecskázó - dobfordulat-csökkentő
82.000.000 Ft +ÁFA
455 LE John Deere motor, 7,6m-es 625R típusú gabona vágóasztal (ami 2022-es gyártású), szállítókocsi, robotkormány (antenna nélkül), hozzam és nedvességmérő, szalmaszecskázó, elöl 900/60R32 méretű Mitas, hátul 620/75R26 méretű Michelin gumik, 2324...
John Deere T660 2WD kombájn CommandCenter monitor, légkondícionáló, szecskázó, doblassító, kukorica átszerelő készlet, vonófej, 2 db új első gumiabronccsal, John Deere 625R gabona asztal és vágóasztal szállítókocsi felszereltséggel eladó. Gyártási...
John Deere S780I kombájn, Pro-Drive sebességváltó, prémium fülke, összkerék meghajtás, John Deere 630R vágóasztal, szállítókocsi, SF6000+RTK. Gyártási év: 2021 Teljesítmény (LE): 540 Üzemóra: 1090/760 Helység: Nádudvar
108.548.856 Ft +ÁFA
John Deere S785I kombájn eladó, ProDrive sebességváltó, 660mm széles hevederes járószerkezet, JD 635X gabona vágóasztal szállítókocsival. Gyártási év: 2018 Teljesítmény (LE): 580 Üzemóra: 1843/1180 Helység: Baja
John Deere 9640i WTS 2WD kombájn John Deere 620R gabonaasztallal és vágóasztal szállítókocsival, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 15db kalászemelővel, teljes kukorica átszerelő készlettel, vonófejjel, szecskázóval eladó. Gyártási év: 2007...
John Deere S670 kombájn eladó, 625R gabona adapter, szállítókocsi, kukorica átszerelő készlet, automata vonófej, nedvességmérő, hozammérő. Gyártási év: 2016 Teljesítmény (LE): 395 Üzemóra: 3208/2032 Helység: Szászberek
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (138)
- Egyéb kombájn (1)
- John Deere (137)
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Lehet még ennél is jobb egy vontatott permetező?
A HARDI NAVIGATOR továbbra is etalon a vontatott permetezők között, legújabb...
Időjárás: Jó darabig velünk marad a köd és a szitálás
Nem lesz éppen kellemes az idő a következő napokban.

























